2025. szeptember 10., 19:40

Egykori diákok és tanárok találkoztak a pozbai iskolaudvaron

Az elmúlt hétvégén a pozbai alapiskola egykori tanulói és pedagógusai gyűltek össze az iskola udvarán. Az eseményen az 1980-ban születettektől kezdve több korosztály is képviseltette magát, a résztvevők száma pedig meghaladta az ötven főt. A rendezvény különleges hangulatban telt, hiszen több generáció beszélgetett egymással.

Iskolatalálkozó
Csoportkép
Fotó: Jurík Viktória

A találkozó nem jöhetett volna létre a négy főszervező, Černák Áron, Jurík Viktória, Melovská Nikolett és Baják Noémi nélkül, akik maguk is az iskola egykori diákjai.

A rendezvényt Černák Áron nyitotta meg, aki szívélyesen köszöntötte a jelenlévőket, az egykori tanulókat és tanáraikat.

Iskolatalálkozó
A képen balról: Jurík Viktória, Černák Áron, Baják Noémi
Fotó:  Jurík Viktória

Ezt követően Ivanič Katalin, Pozba polgármestere köszöntötte a közönséget. Beszédében felidézte az iskola történetének fontos állomásait. Elmondta, hogy az intézmény alapkövét 1955-ben tették le, így ebben az évben ünnepelhette volna az iskola fennállásának hetvenedik évfordulóját.

Az iskola kapuit 1961-ben, hat évvel később nyitották meg, ekkor indult el az első osztály.

„Bár az iskola ma már sajnos megszűnt, ennek ellenére jövőre szeretném, ha megünnepelnénk a 65. évfordulót”

– mondta a polgármesterasszony. Hozzátette, hogy az évek során számos igazgató és pedagógus dolgozott az intézményben, amely eredetileg 180 diák befogadására épült.

Ivanič Katalin
Ivanič Katalin, Pozba polgármestere
Fotó:  Baják Noémi

Ivanič Katalin hangsúlyozta, hogy az iskola nemcsak a pozbai gyerekeknek adott otthont, hanem a környező településekről – Barsbaracskáról, Barsbeséről, Töhölről és Felsőpélről is sokan jártak ide.

Iskolatalálkozó
Egykori diákok és tanárok beszélgetnek
Fotó:  Baják Noémi
1993-tól kisbusz segítette a diákok bejárását ezekből a községekből. A járművet később el kellett adni, de az eladásból sikerült felújítani az iskola tetőszerkezetét. 2004-ben ismét sikerült kisbuszt vásárolni, az akkori szlovák kormány jelentős pénzösszeggel, illetve magyarországi alapítványok pénztámogatásával járult hozzá a beszerzéshez. A csökkenő diáklétszám miatt előbb 2011-ben megszűnt a felső tagozat, majd egy ideig még az alsó tagozat működött, végül 2017-ben az iskola végleg bezárta kapuit.

Közös ebéd és nosztalgikus pillanatok

A beszédeket pohárköszöntő követte, majd közös ebéd következett: a gulyást az iskola egykori diákjai főzték, és mindenki jóízűen fogyasztotta. A délután kötetlen beszélgetésekkel telt, egykori diákok és tanárok, régi osztálytársak és pedagógusok idézték fel közös emlékeiket.

Iskolatalálkozó
Az iskola egykori tanárai
Fotó:  Baják Noémi

A találkozón osztályonként közös fényképezkedésre is sor került, sokan pedig nosztalgiával lapozták át a régi tablók és fényképalbumok, valamint az iskola legfontosabb eseményeit és történéseit megörökítő krónika lapjait

Iskolatalálkozó
Az iskola egykori diákjai
Fotó:  Baják Noémi
Iskolatalálkozó
Az iskola egykori diákjai
Fotó:  Baják Noémi
Iskolatalálkozó
Az iskola egykori tanárai
Fotó:  Baják Noémi
Iskolatalálkozó
Az iskola egykori diákjai
Fotó:  Baják Noémi
Iskolatalálkozó
Az iskola tablói
Fotó:  Baják Noémi

A szervezők reményüket fejezték ki, hogy a mostani esemény hagyományt teremt, és a jövőben minden évben sikerül megszervezni a pozbai „sulitalit”.

Iskolatalálkozó
Fotó:  Baják Noémi
Iskolatalálkozó
Az iskola krónikája
Fotó:  Baják Noémi

 

Megosztás
Címkék