2019. július 17., 21:37

A magyar ügyekről is beszélt Čaputová Gombaszögön - VIDEÓVAL

Szerdán a Gombaszögi Nyári Táborba látogatott Szlovákia újonnan választott köztársasági elnöke. Zuzana Čaputovát soha nem látott érdeklődés fogadta a Tóth Károly sátorban, ahol Mózes Szabolcs, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatója beszélgetett vele.

caputova_gnyt.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Virsinszky Tamás

A felvidéki magyarság legnagyobb nyári táborának szervezői korábban Andrej Kiska köztársasági elnököt is meginvitálták a táborba, ám ő az ötéves hivatali ideje alatt nem tett eleget a kérésnek.

Čaputová elárulta, hogy azért fogadta el a meghívást, mert jelen akar lenni olyan fesztiválokon, amelyeknek megvan az értéke és nagy a jelentősége. Alig egy hete, hogy a Pohoda fesztiválon is járt, s nem habozott eljönni Gombaszögre sem, ahol megérkezése után Orosz Örssel, a tábor főszervezőjével járta körbe a táborhelyet.

 

Fotó:  Virsinszky Tamás

Mózes Szabolcsnak arra a kérdésére, hogy milyen tapasztalatai vannak a magyarokkal kapcsolatban, elmondta, hogy személyesen is vannak magyar ismerősei és általánosságban jó tapasztalatai vannak. Határozottan emlékszik a kilencvenes évek politikai légkörére, amikor a magyar kártyát többször felhasználták a politikai csatározások során. Közölte továbbá, hogy

azért is választott magyarokat a tanácsadói közé, mert szeretne kapcsolatban lenni a magyar közösséggel, és szeretne reális képet kapni arról, hogy élnek ennek a közösségnek a tagjai Szlovákiában.

Hangsúlyozta, hogy minden ember államfője kíván lenni, beleértve a magyar kisebbséget is. Ügyvédi múltjából kifolyólag az igazságosság és kiegyensúlyozottság pártján áll, amely szerinte mindenkit megillet, éppen ezért semmilyen kisebbség tagja nem lehet tárgya a gyűlöletnek, lealacsonyításnak, vagy bármilyen hátrányos megkülönböztetésnek.

 

Fotó:  Virsinszky Tamás

Čaputová fontosnak tartja, hogy legyen politikai képviselete, erős és állandó hangja a magyarságnak a parlamentben. Az elmúlt 30 évben mindig voltak olyan pártok, amelyek ezt prezentálták, a mostani helyzetet ugyan összetettebbnek látja, de szerinte lényeges, hogy a mandátum továbbra is meglegyen. Elárulta,

a legutóbbi parlamenti választások során a Most-Híd pártot választotta, ám arról, hogy ma miként szavazna nem szólt.

Szlovákia első női köztársasági elnöke egyetértett Mózes Szabolccsal abban, hogy az ország déli régióinak infrastruktúrája kevésbé fejlett, nincs elég munkalehetőség, ami közvetve hozzájárulhat az elvándorláshoz és az asszimilációhoz.

 

Fotó:  Virsinszky Tamás

A legégetőbb kérdések közé az alkotmánybíróság ügyét, az igazságügy területét, a környezetvédelmet és a klímaváltozás elleni harcot, a leszakadó régiók felzárkóztatását, valamint az egészségügy problémáját sorolta.

A közönség vastapssal díjazta azt a bejelentését, hogy amennyiben a parlament olyan határozatot hozna, ő aláírná a kettős állampolgárságról szóló törvényt, mivel nem talál abban kivetnivalót.

Az egyórás beszélgetés után Zuzana Čaputová kétnyelvű posztot közölt közösségi oldalán, ahová fotókat is feltöltött gombaszögi látogatásáról.

A köztársasági elnök asszony a táborban tartott beszélgetés után rövid sajtótájékoztatót tartott, ezt az alábbi videóban láthatják eredeti nyelven, azaz szlovákul.

caputova_gnyt.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.