Šutaj Eštok : a kormány túszként kezeli az egészségügyi dolgozókat. Ahelyett, hogy segítene nekik, a pártok egymás között veszekednek.
A hatóságok szerint egy mentális problémákkal is küszködő, iszlamista szélsőséges követte el a terrortámadást, amelyben két ember életét vesztette, és több mint húszan megsebesültek.
1940 tavaszán, a sztarobjelszki fogolytábor 3740 tisztjével együtt a Belügyi Népbiztosság (NKVD) Harkivban kivégezte.
Felvidéki Vágta Dunaszerdahelyen.
"Túl sok ország hangoztatja, hogy felesleges egy európai háború, és így növekszik majd a nyomás, hogy az ukránokat egy rossz békére sarkallják, esetleg kényszerítsék."
A 49 véglegesített javaslatról, amelyeket az európai polgárok elképzelései nyomán állítottak össze 2023-ban kíván tárgyalni az EB.
Fico minden politikai pártot felszólít a csatlakozásra, amely nem akar semmi közöset azzal a marazmussal, amely a jelenlegi kormánykoalíciót jellemzi.
Több százezer évvel ezelőtt gyapjas mamutok népesítették be Eurázsiát és Észak-Amerikát. A faj 13 ezer éve halt ki a szárazföldön, és pár ezer évvel később azokon az északi-sarkvidéki szigeteken is.
A tervezett támogatás összértéke 200 millió euró.
Anyagi kérdés volna csupán egy gyermek vállalása?
Még sokáig lesz nyár, és hőség.
A nemzetpolitikai államtitkárság által támogatott rendezvény Anglia legnagyobb magyar fesztiválja, a Magyarországról és Székelyföldről érkező művészek két színpadon lépnek fel a város katedrálisa mellett.
A munkanélküliség az idei 3,2 százalékról jövőre 4,4 százalékra, 2024-ben pedig 4,8 százalékra nő az IMF legújabb előrejelzése szerint.
"A medvék nem ölnek embereket, hisz vegetáriánusok. De ha mégis baleset történik, az biztosan ritkább a vadászok egymás közti baleseteinél!”
Legendák keringenek a szerzetesek felhalmozott kincseiről is, akik állítólag a közelben, a Bellegszencse melletti Máriacsaládon rejtették el azokat, miközben a törökök elől menekültek...
Nem árt az elővigyázatosság.