A Szlovákiában politikai kérdéssé fajult medvevita kapcsán a Szlovák Vadászkamara is többször kifejtette álláspontját.
Még mindig 30 százalék körül alakul a friss fertőzések aránya.
Napközben 32-35 fok között alakul a hőmérséklet, eső csak elvétve enyhítheti a forróságot.
Oknyomozó újságíróik a brit közmédia belső dokumentumaiból kiderítették, a BBC vezetői "genderkonzultánsokat" fogadtak állami pénzen.
Két év elszigeteltség és félelem után Sziván 27. napján a dunaszerdahelyi zsidó temetőben újra együtt emlékezhetett a zsidó közösség a Dunaszerdahelyről és környékéről elhurcolt, meggyilkolt zsidók neveit őrző emlékhelyen.
Valódi fizetésemelést akarnak a tanárok.
Hogy mikorra várható a szolgáltatások teljes helyreállítása, egyelőre nem tudni.
Nem szűnik a migrációs nyomás.
"Csalódást keltő eredmény, kár lenne tagadni, nem is szabad és nincs is mit szépíteni ezen."
A magyarok védelme és biztonsága össznemzeti ügy, amelyből mindenkinek felelőssége kivenni a részét.
A számítások szerint nagyjából 15 év alatt, minden egyes bevándorló bűnöző átlagosan 25 millió svéd koronába kerül az adófizetőknek.
Tisztázzuk a legfontosabb kérdéseket, félreértéseket! Tudta például, hogy az Európai Bizottság által kiadott, Ukrajnára vonatkozó ajánlásban egy mondat sincs arról, hogy a tárgyalásos szakasznak mikor kéne elindulnia?
Három kormánypárti és egy ellenzéki képviselő nyert vasárnap a budapesti kerületi időközi önkormányzati választásokon.
A pozsonyi rendőrkapitányság tájékoztatása szerint halálos baleset történt hétfőn hajnalban a Gagarin út fővárosból kifelé tartó oldalán.