2022. június 25., 16:17

Inog a miniszter bársonyszéke?

Igor Matovič pénzügyminiszter és Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) ellenzéki képviselő volt a vendége a közszolgálati RTVS Szombati párbeszédek műsorának.

Mehet a miniszter
Igor Matovič - Matúš Šutaj Eštok
Fotó: TASR/ma7

Az OĽANO elnöke elmondta, hogy Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter feltehetően nem sokáig marad a helyén, afféle továbbszolgáló.  Sorsáról  azonban Eduard Heger kormányfőnek kell döntenie.

Miniszterkollégáját elsősorban a kórházépítésekkel kapcsolatban és az egészségügyi dolgozók béremeléséről megfogalmazott kijelentései miatt bírálta.

Mint fogalmazott:

Felelőtlen dolog, ha a médiában kínál fel olyasmit, amit még egyáltalán nem tárgyaltak meg."

Lengvarský Šutaj Eštok szerint is megérett a menesztésre. Úgy vélekedett, hogy a kormány túszként kezeli az egészségügyi dolgozókat. Ahelyett, hogy segítene nekik, a pártok egymás között veszekednek.

Igor Matovič kifejtette: a hónap végéig szeretné rendezni az egészségügyi dolgozók bérének kérdését, ahogy azt korábban is jelezte. Annak a reményének adott hangot, hogy a következő hét a jó hírekről szól majd.

Šutaj Eštok önkritikusan elismerte, hogy a Smer-SD kormányzása idején többet is lehetett volna tenni az egészségügyi dolgozók anyagi megbecsülésének javításáért.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.