A Mondelez International társaság főleg a croissant termékek kínálatát bővíti az új gyártósorral, a beruházás értéke több millió euró.
A természetvédők a rendőrséggel közösen tartott helyszíni szemle során megállapították, hogy legalább hét fészek pusztult el.
Az északi országok NATO-csatlakozását a parlamentnek kell jóváhagynia, ezután Zuzana Čaputová köztársasági elnök ratifikálja.
A Netflixtől az Egyesült Államokban és Kanadában 1,3 millió előfizető, Európában pedig 800 ezer pártolt el, Ázsiában azonban 1,1 millió új ügyfelet szerzett.
A beszélgetésből kiderül, hogy Matovičék nagy előnyre tehetnek szert a törvény elfogadásával.
Képzeljük el, ha mondjuk Berlinnek azt kell elmagyaráznia a német lakosságnak, azért nem lehet az iskolákat 16 fok fölé fűteni, mert emberbaráti szeretetből átküldenek néhány milliárd köbméter földgázt a fagyoskodó cseheknek.
Čaputová azt is elmondta, a kormányfővel folytatott megbeszélésein mindig gyakorlati kérdések kerülnek terítékre.
Böjte Csaba ferences szerzetes sokak számára jelenti a kézzel fogható kapcsot Isten és ember között.
A beszámoló szerint egy 13 éves fiú, egy nő és egy férfi halt meg a támadásban, továbbá egy 72 éves nő megsebesült.
Rendkívül színes programmal és kísérőrendezvényekkel várja a VII. Palóc Világtalálkozó Ipolyszécsénykén az érdeklődőket.
Kormányprogramot vázolt fel szerdán a következő hónapokra Mario Draghi olasz miniszterelnök a parlament felsőházában mondott beszédében, amelyben a nemzeti egységkormány folytatását szorgalmazta a pártok közötti új bizalmi szövetséggel.
2021 májusa óta heti rendszerességgel ellenőrzik a szennyvízben a koronavírus jelenlétét. 2021 januárja óta több járásra is kiterjesztették a vizsgálatot, eddig 62 szennyvíztisztító telepet vontak be.
Az ügyes önkormányzatok kihasználják a pályázati lehetőségeket.
A közös akcióban Szlovákiában, Magyarországon és Ausztriában 12 házkutatást tartottak.
A cseh védelmi tárca 24 amerikai vadászgépet venne. A cseh hadseregnek jelenleg 14 Gripen típusú svéd vadászgépe van.
A teherforgalom a kahovkai vízi erőművön keresztül haladhat át.