Ezt ne csinálja utánunk! – kipróbáltuk, milyen egy bezárt autóban ücsörögni a tűző napon.
Nagy-Britannia kormánya több száz pilóta nélküli robotrepülőgépet (drónt), tankelhárító rakétákat és tüzérségi fegyvereket küld Ukrajnának a következő hetekben az orosz támadások elhárítása érdekében
Két év kihagyás után a kisújfalui székhelyű Sárga Rózsa polgári társulás ismét megszervezte nyári táborát Kovácspatakon, a Panoráma hotelban.
Újabb majomhimlős esetet regisztráltak Szlovákiában, ez már a harmadik – közölte a Közegészségügyi Hivatal.
Az orosz erők csütörtökön ismét heves támadást intéztek Ukrajna második legnagyobb városa, a keleti országrészben lévő Harkiv ellen, az eddigi információk szerint két polgári lakos vesztette életét és 21-en sebesültek meg.
Az elmúlt bő három évben többször beszámoltunk az I/63-as úthoz tartozó, komáromi Vág-híddal kapcsolatos áldatlan helyzetről, hangsúlyozva: elkerülhetetlen a mielőbbi teljeskörű felújítása.
A pozsonyi városi útkarbantartók intenzívebben ellenőrzik az útvonalakat, a károkat és a problémákat pedig a helyszínen igyekeznek megoldani.
A sofőr igyekezett a személyt kikerül, próbált fékezni, de már nem tudta kikerülni az úttesten fekvő férfit.
Első alkalommal szervezett Érzékenyítő napot a Szövetség a Közös Célokért. A Vadas termálfürdő területe ideális helyszínnek bizonyult.
A hőség azokat is megviseli, akik rács mögött vannak.
A madridi memorandum aláírása tette lehetővé Ankara vétójának feloldását Svédország és Finnország NATO-csatlakozásával kapcsolatban.
2021 végén az OĽANO volt a leggazdagabb parlamenti párt, összesen 11 620 717,75 euró értékű vagyonnal.
Az Európai Unió Tanácsa csütörtökön elfogadta az Oroszország elleni hetedik uniós szankciócsomagot.
Gépkocsitűzhöz riasztották a máriatölgyesi tűzoltókat szerdán. A D1 autópályán kigyulladt egy személygépkocsi motortere.
A pénzügyminiszter megerősítette,a magyar kormány ragaszkodik a békéhez és a biztonsághoz.
A közlemény szerint a Metropolitan, Báthory, Hungária EuroCity és a Metropol EuroNight vonatok ismét az eredeti útvonalon, a Nyugati pályaudvarig, illetve onnan közlekednek.