Az összetartozást is jelzi a VII. Palóc Világtalálkozó Ipolyszécsénykén
Nagy fába vágta a fejszéjét a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya, az idén ugyanis – először a Felvidék – ők lesznek a Palóc Világtalálkozó főszervezői, ami immár hetedszer valósul meg a történelme során. A VII. Palóc Világtalálkozónak tulajdonképpen még 2020-ban meg kellett volna valósulnia, de a járvány ebbe is közbeszólt.

Ám az idén végre elkezdődhettek az előkészületek, és augusztus 5-7-e között a Nagykürtösi járás festői településén, Ipolyszécsénykén megvalósul a palócok nagy találkozója. A részletekről Balogh Gábor, a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmányának elnöke, regionális elnökségi tag és Kliment Éva, a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmányának titkára tájékoztattak a Pozsonyban tartott sajtótájékoztatójukon.
– mondta Balogh Gábor hozzáfűzve, az utolsó találkozók egyikén felmerült, hogy jó lenne a Felvidéken is megszervezni a találkozót.
Mint mondta, Magyarországon eddig mindig az önkormányzatok vállaltak fel a világtalálkozó megszervezést, nem civil szervezetek, azaz volt bizonyos pénzügyi fedezet a szervezéshez. Az ipolyszécsénykei világtalálkozó azonban magyarországi és hazai pályázati támogatásokkal valósul majd meg.
„Ipolyszécsénykére azért esett a választás, mert van ott egy nagy kastély, amit 2020-ra sikerült kívül-belül felújítani, és kiválóan hasznosítható erre a célra a hatalmas parkjával együtt. Mivel kis településről van szó, az önkormányzat nem tudta anyagilag felvállalni a rendezvény anyagi fedezetét, kisebb, például a területrendezéssel kapcsolatos kiadásokat fel tudtak vállalni, de nagyobbakat nem” – mondta Balogh Gábor, aki szerint az előkészítési munkák már javában folynak, és ígéretet kaptak az anyagi támogatásra is, például a Kultminortól, így remélik, hogy a háromnapos rendezvény az elképzeléseiknek megfelelően valósul majd meg.
Kliment Éva titkár szerint, mivel a rendezvény eredetileg 2020-ban valósult volna meg, ami az Összetartozás éve volt, az egyik fő céljuk az volt, hogy a rendezvény programjain keresztül is megmutassák, a Trianon sem tudott elválasztani bennünket, összetartozunk ennek ellenére.
– mondta hozzáfűzve, olyan nagyszabászú rendezvényről van szó, amely nemcsak a Felvidék, hanem az anyaország határain is túlnyúlik, és a Kárpát-medence több régióját is megszólítja, rendszeres résztvevői például a vajdasági-kukuszinai palócok is.
A VII. Palóc Világtalálkozó rendkívül színes programjához több esemény és kísérőrendezvény is kapcsolódik, amelyek valamilyen módon kötődnek a Palócföldhöz és a palócsághoz. Az egyik ilyen esemény a július 30-a és augusztus 7-e között megvalósuló Palóc tábor csillagtúrákkal, amely tulajdonképpen a Világtalálkozónak is helyet adó ipolyszécsénykei bázisról induló túrákból áll, vagy a kőkeszi önkormányzat szervezésében megvalósuló XIV. Palóc Ételek Fesztiválja, amelyre július 30-án kerül sor, illetve a palócföldi születésű Csáky Pál író Büszkeség és harag című könyvének bemutatói, sorjázza Kliment Éva.
– mondta a titkár asszony. Ugyanaznap felállítják az ipolyszécsénykei kastély parkjában a Palóc Világtalálkozó emlékoszlopát, amelyet Hrubík Béla farag.
Ezúttal is megrendezésre kerül a „Kék Pántlika népi ének-, népmesemondó és népzenei verseny a kultúrházban, illetve lesz egy nemzetközi konferencia is szakelőadókkal A jó palócok földjén címmel. A konferencia előadói közt lesz: Harangozó Imre tanár, néprajzkutató, Poprocsi Attila Barnabás hadtörténész, Lencsés Zsolt festőművész, B. Kovács István régész, néprajzkutató és gömörológus, Szabó Zoltán életmódtanácsadó, Lengyel Ágnes etnográfus, muzeológus, Limbacher Gábor muzeológus, néprajzkutató. A konferencia keretében bemutatásra kerül a Belső értékek c. film is, amely a Pál István dudással készült utolsó interjú alapján készült, és eddig még nem volt bemutatva.
„Szombaton, a főnapon zajlik a Gasztronómiai fesztivál, miküzben két színpadon folyamatosan kultúrműsor zajlik, sor kerül a Szeder Fábián díjak átadására, lesz kézműves termékek bemutatója, íjászat, solymászbemutató.
Különlegességként – mivel a gyerekekre is gondoltunk – az Angolparkban gyermekprogramok zajlanak reggel 10-től délután 4 óráig, lesz mesesátor és gyermek Ki mit tud is, amikor a szerepelni vágyó gyerekek a számukra felállított kis színpadon elmondhatnak egy-egy mesét vagy verset, és lesz gyermek népi játszóház meg lovaglás is a számukra” – fogalmazott Kliment Éva.
Természetesen idén sem marad el a Palóc lakodalmas, este pedig Ismerős Arcok koncert majd Táncház várja a látogatókat a Varjos zenekarral.
A VII Palóc Világtalálkozó zárónapján, vasárnap kerül sor Ipolybalogon Esterházy János mellszobrának felavatására a Szent Erzsébet parkban, majd ugyanúgy Ipolybalogon a XVIII. Szent Korona Ünnep keretében körmenet lesz a Szent Korona-másolattal a Kápolna-dombra, ahol az ünnepi szentmise lesz Erdő Péter esztergom-budapesti érsek celebrálásával.
Senki sem fog tehát unatkozni, mindenki találhat kedvére való programot az idei Palóc Világtalálkozó színes rendezvényei közül. Az ipolyszécsénkei világtalálkozóról további részleteket a világtalálkozó honlapján és Facebook-oldalán találhatnak.
A VII. Palóc Világtalálkozó fővédnöke Potápi Árpád János a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.