Szentmise az elpusztult Árpád-kori templom helyén
A szőgyéniek minden évben megünneplik nemcsak Nagyboldogasszony-templomuk, hanem a magyarszőgyéni Szent Mihály-templom búcsúját is – még akkor is, ha ez utóbbi a II. világháború idején elpusztult. A hely azonban sokkal régebbi időkre nyúlik vissza - már Szent István korában is templom állt itt. Ezért nevezik „átimádkozott helynek” a falubeliek, akik megőrizték és konzerválták a templomalapokat, hogy évről évre legalább egyszer itt gyűlhessenek össze imádkozni a gesztenyefák árnyékában.
Ma délben is ezen a szent helyen gyűltünk össze, ahol a szentmisét lelkiatyánk, Farkas Zsolt esperesplébános mutatta be.
Szentbeszédében így fogalmazott: „E templomnak nincs tetőzete, csak nyitott kapuja, maga Jézus Krisztus vár itt mindenkit Isten Igéje által és különösen az ostyakenyér színe alatt. Több száz éven át imádták az Istent e helyen őseink és bíznunk kell benne, hogy az imádság otthona lesz még a távoli jövőben is. Mi magunk is hajlékot építhetünk az Úr Jézusnak a szívünkben – még ha a történelem viharai, az élet nehézségei, a bűnök vagy a keresztek meg is bomlaszthatják, sőt le is rombolhatják, ha az alapok megmaradnak, és Isten kegyelmébe kapaszkodunk, a hajlék mindig újra felépülhet.”
Az ősi kövek és a rozsdásodó gesztenyefák lombjai között átszűrődő fény különös derűt árasztott, mintha maga az idő is megállt volna egy pillanatra. A romok között felhangzó ének és imádság hidat vert múlt és jelen között – s a szent tér csendjében úgy éreztük, egészen közel kerültünk az égiekhez.
