A szabadságolások időszakában sokan az Adriát célozzák meg. Azoknak, akik Horvátországot választják, de unják a tömegturizmust, bátran ajánlható a szlavón térség.
Két pedagógust tüntettek ki a tanítónap alkalmából Füleken. Zupko Mária, nyugalmazott gyógypedagógus és Tomolya Adrianna, a II. Koháry István Alapiskola tanárnője Comenius emlékplakettet kapott.
„Olvass, tanulj, gyarapítsd tudásod!” – A Zselízi Városi Könyvtár 2025. április 2-án ezzel a mottóval hirdette meg a Csontos Vilmoshoz kapcsolódó Mezei Bokréta nevű olvasóversenyét.
Giorgia Meloni miniszterelnök azt mondta, kormánya biztonságosabb országot ígért, és most választ adott az olaszoktól is sürgősnek tartott biztonsági problémákra.
A Német Szövetségi Banknak és a szövetségi kormánynak előrelátónak kell lennie, és azonnal ki kell hoznia a német aranyat az USA-ból.
A Magyar Szövetség Országos Tanácsának ülésén etikai vétségei miatt kizárták a pártból Gyimesi Györgyöt.
Lehűlésre és erős szélre lehet számítani.
Szinte 100 százalékosan kizárható, hogy a kormánykoalíció jóváhagyna egy ilyen javaslatot, amellyel Igor Matovič állna elő
A CDU/CSU 25 százalékot kapna, az AfD pedig 24 százalékot. A többi parlamenti párt esetében a közvélemény-kutatási eredmények nagyjából megegyeznek a választási eredményekkel.
A mátyusföldi gazdák egyre növekvő aggodalommal figyelik a csallóközi régióban és Magyarországon terjedő ragadós száj- és körömfájásjárványt, amely komoly veszélyt jelent az állatállományra és a mezőgazdasági ágazatra egyaránt.
Egykor halálos gyermekkórként szedte áldozatait, ma már ritkaságnak számít – a torokgyík története, tünetei, terjedése és a tudomány diadala a diftéria felett.
Trump egy olyan rendeletet írt alá, amelyben 75 nappal kitolja a határidőt, ameddig a kínai tulajdonos, a ByteDance számára előírták, hogy eladja amerikai érdekeltségét.
Az intézkedést a határátkelők ellenőrzését végző személyzet tehermentesítésének szükségességével indokolták.
Az árfolyammutatóra elsősorban azok a befektetői félelmek gyakorolnak nyomást, hogy az amerikai vámemelések globális kereskedelmi háborúhoz vezethetnek.
Erős és fenntartható iskolák működjenek nemcsak a város területén.
Lelkes hallgatóság, reményteljes folytatás.