Nélkülözőkkel ebédelt a pápa a szegények világnapján
Ezerháromszázan vettek részt XIV. Leó pápával a vatikáni audienciateremben rendezett ebéden a szegények világnapján vasárnap, amelyen az egyházfő hangsúlyozta, hogy világunkat nem csak anyagi, hanem lelki, erkölcsi szegénység is uralja.
XIV. Leó az audienciateremben sorakozó asztalok egyikénél foglalt helyet. Társai hajléktalanok és szegények voltak. Az első fogás zöldséges lasagne volt, utána rántott hús került az asztalra zöldségkörettel, baba nápolyi édesség és gyümölcs. Az asztaloknál egy csoport ukrajnai menekült is pincérkedett.
A résztvevők külön élelmiszercsomagot is kaptak. Nem mindenki fért be a pápával közös ebédre: mintegy hatezren vettek részt a Szent Péter-bazilikában délelőtt bemutatott misén, további több mint húszezren a Szent Péter téren maradtak, és kivetítőn követték a szertartást, nehéz sorsú olaszok és külföldiek, valamint az őket támogató szervezetek tagjai.
XIV. Leó a misén mondott beszédében hangoztatta, hogy korunkat a szegénység "régi és új fajtái" sebzik. Az első helyre helyezte az anyagi nélkülözést, megjegyezve, hogy a lelki és erkölcsi szegénység ugyanolyan terhet képvisel, mindenekelőtt a fiatal generációk számára.
- mondta a pápa. Úgy vélte,
a másik iránti figyelemnek jelen kell lennie ott, ahol élünk, családjainkban, az oktatásban, a munkahelyeken, közösségekben és a digitális térben is.
A pápa kiemelte, hogy a világ különböző részein zajló háborúk a mások nehézségei, szenvedései iránti tehetetlenségre mutatnak rá.
- fejtette ki.
A pápa a társadalom, a politika, a nemzetek felelőseit arra kérte, hallják meg a szegények kiáltását, amelyet a "jólét és a fejlődés mítosza fojt el sokszor, (..) sokakat sorsukra hagyva".
A szegények egyházi világnapját Ferenc pápa kilenc évvel ezelőtt vezette be.
Az argentin pápa számos szolgáltatást biztosított a rászorulóknak a Vatikán területén: két új menhelyet nyitott, engedélyezte, hogy az éjszakát a Vatikán környéki utcákban tölthessék hálózsákokat biztosítva, valamint a Szent Péter tér oszlopsora közelében zuhanyzókat, mosodát és orvosi rendelőt nyitott.
A szegényeket oltalmazó Szent Mártonról elnevezett rendelő két új szobáját XIV. Leó pápa pénteken nyitotta meg. A rendelőt a legfejlettebb röntgenberendezéssel szerelték fel.
- közölte az adatokat a pápai Alamizsna Hivatal.