Zelenyák tizenhármas – óvodástól a 79 évesig
2025. november 15-én immár 29. alkalommal valósult meg a Zelenyák tizenhármas nemzetközi futóverseny. A lekéri rendezvény szervezését – a Csemadok zselízi alapszervezetével, illetve az azt képviselő Csonka Ákossal együttműködve – ezúttal az Esztergomi Futóművek Amatőr Sportegyesület, pontosabban annak zselízi tagja, Gutrai Krisztián és Garai Zoltán alelnök vállalta.
Az Alsó-Garam menti térség egyik legrégibb futóversenyén, a Szlovákia és Magyarország számos pontjáról érkezett sportolók a hagyományoknak megfelelően 4 és 13 kilométeres távon álltak rajthoz bizonyságot téve kiváló erőnlétükről és kitartásukról, megkísérelve megdönteni a szakolcai Ján Križák 13 kilométeren elért 41:06-os pályacsúcsát.
Amint azt Gutrai Krisztiántól megtudtuk, a Zelenyák tizenhármason idén 64 futó vett részt, köztük 9 gyermekkel:
A férfiaknál a 4000 méteres távot a leggyorsabban David Holczky teljesítette. A második helyen Andrej Petrovics, a harmadikon pedig Tóth Tibor ért célba. A nők mezőnyében ebben a kategóriában Eva Borgulová állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, megelőzve Elena Šašovát és Monika Androvičovát.
Ami a 13 kilométeres távot illeti, az idei megmérettetés abszolút győztese Bilkó Dávid lett. Őt holtversenyben Vlád Gábor, valamint Duchoň Dominik, továbbá Miroslav Mareš követte. A nőknél Garai Dóra diadalmaskodott, Bánságiné Kovács Erzsébet és Újfalvi Zsóka előtt.
Az ízletes gulyás elfogyasztása után, amelyről a helyi vadásztársaság gondoskodott, a lekéri kultúrházban tartott díjátadón az Esztergomi Futóművek Amatőr Sportegyesület elnöke, Érdy Gábor és Nyitra megye alelnöke, Csenger Tibor közreműködött. A futóverseny ezúttal is tombolahúzással ért véget, mely során értékes felajánlások találtak gazdára.
– fűzte hozzá Gutrai Krisztián.