Hirosimában a bomba ledobását követően több mint 120 ezer ember azonnal meghalt.
A Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság vizsgálatot indított egy tömegverekedésbe fulladó lagzi ügyében.
A Magyar Szövetség elnökét arról kérdeztük, milyen jogorvoslati lehetőségekkel élt a párt, és mit tenne annak érdekében, hogy a jövőben ne ismétlődhessen meg hasonló elfogadhatatlan eljárás.
A döntés a koronavírus-járvány idején indított, az mRNA-val kapcsolatos beruházások átfogó felülvizsgálatát követően született.
Szijjártó Péter a Harcosok órája című műsorban kiemelte, hogy a kivizsgálás elutasításával a hatóságok gyakorlatilag elismerték azt, hogy Ukrajnában az emberek megverésével járó kényszersorozás egy államilag lebonyolított folyamat.
Trump szerint az elnöki posztra jelöltek köre Kevin Hassett gazdasági tanácsadóra, Kevin Warsh egykori igazgatótanácsi tagra, valamint két másik személyre szűkült.
Kínában lejátszották az emberformájú robotok első labdarúgó mérkőzését. Fociztak a robotok! A mesterséges intelligencia határait feszegetik!
Újabb közpénzköltési botrány körvonalazódik: a Magyar Szövetség élesen bírálja az egészségügyi minisztérium mentőállomásokat érintő, milliárdos közbeszerzését.
A vádlott és ügyvédje szerint nem terrorizmus történt, csupán politikai harag motiválta a támadást.
Rásztonyban Q-láz járványt regisztráltak, amelyet a coxiella burnetii baktérium okoz.
Úttalan utak, történetek, móka, madárfütty, kofola és túraszín – ezekkel a hívószavakkal hirdette meg a Túra a Felvidéken szervezőcsapata a Párkányhoz közeli Kicsind körüli túrát.
"A másoktól jövő segítség szükséges, de elsősorban a magunk esze, tehetsége és szorgos munkája hozza meg a sikert a Csemadokban is" - mondta Szvorák Zsuzsa.
A szakmai bizottság szeptemberi eredményhirdetéséig bizakodhatunk...
A csoport tagjai elmondták, hogy a közös nyelv itt a zene és a mozdulat volt, ez bőven elég volt ahhoz, hogy barátságok szövődjenek.