A „Kisfiú” útja – 80 éve dobták le az atombombát Hirosimára
Az európai hadszíntéren 1945. május 8-án befejeződött a II. világháború, de a harcok még korántsem értek véget, mivel a Csendes-óceán térségében Japán továbbra is folytatta a küzdelmet az USA ellen.
Az amerikai tervek között egy nagyszabású japán partraszállás is szerepelt (Downfall-hadművelet), amelyet 1945 novemberében akartak végrehajtani, de sokan attól tartottak, hogy ez akár több százezer amerikai katona életébe kerülne, ezért a washingtoni kormányzat radikálisabb megoldást szorgalmazott.
Ekkor még közel 600 ezer fős japán hadsereg volt a Kínához tartozó Mandzsúriában, amelyet a Szovjetunió is igyekezett elfoglalni. Míg korábban ezt egy amerikai-szovjet megállapodás kilátásba helyezte, a sikeres atombomba-robbantás után már nem állt a washingtoni vezetés érdekében, hogy az „oroszok” is beavatkozzanak az események alakulásába. Moszkva azonban feladta a Japánnal kötött semlegességi megállapodását és 1945. augusztus 8-án képletesen hadat üzent Tokiónak (a hivatalos hadüzenetre nem került sor, miután a Moszkvában akkreditált nagykövet telefonvonalait elvágták és így nem tudta kormányát értesíteni).
Az egyikben az urán 235-ös tömegszámú, a természetben azonban mindössze 0,71 százalékban előforduló izotópja a fő hatóanyag. Ez volt a Little Boy (Kisfiú). A másik bombában a mesterségesen előállított 239-es tömegszámú plutóniumot késztetik maghasadásra. (A műszaki részleteket eleve mellőzném, mivel ezek leírása oldalakat venne igénybe, de az akkori események összefoglalása is meghaladná a kívánatos terjedelmet.)
Kiderült azonban, hogy ezeket a gépeket át kell alakítani, hogy biztonságosan elhelyezhessék a négy és fél tonna tömegű bombát. A művelet irányítója Paul Tibbets (1915–2007) ezredes volt, aki az édesanyjáról (Enola Gay) nevezte el azt a repülőgépet, amely a végzetes csapást végrehajtotta. A Little Boy-ként (Kisfiú) elhíresült bomba alkotórészeit az USS Indianapolis nehézcirkáló szállította San Franciscoból Tinianra.
Néhány nappal később – 1945. július 30-án, nem sokkal éjfél után – ezt a hadihajót egy japán tengeralattjáró elsüllyesztette. Természetesen nincs értelme az olyan kérdéseknek, hogy „Mi lett volna ha…?”, azaz, ha az I-58-as japán tengeralattjáró akciója még azt megelőzően bekövetkezett volna, hogy az USS Indianapolis megérkezik rakományával Tinianra. Az igazság az, hogy az amerikaiaknak akkor még nem volt egy másik uránbombájuk, tehát a Hirosima elleni támadásra csak hetekkel később került volna sor. Az Indianapolis a másik atombomba néhány komponensét is szállította, de több elemét végül repülőn juttatták el a bázisra.
Tinianon számos „kísérleti bevetést” hajtottak végre, így gyakorolták a tényleges műveletet.
Az amerikai hadvezetés egyébként nem volt egységes az atombomba alkalmazását illetően. Az Európában állomásozó amerikai erők főparancsnoka, Dwight D. Eisenhower (1890–1969) – később az USA elnöke is volt – ellenezte a bomba ledobását, Douglas MacArthur (1880–1964) ötcsillagos tábornok, a csendes-óceáni hadsereg parancsnoka pedig feleslegesnek tartotta. (A sors iróniája, hogy később, 1945. szeptember 2-án amerikai részről ő írta alá a Japán kapitulációjáról szól megállapodást az USS Missouri hadihajó fedélzetén.) Truman elnök azonban azzal érvelt, hogy elnökségének három hónapja alatt annyi amerikai katona halt meg, mint az előző 3 év veszteségének mintegy fele és a tervezett partraszállás akár 1 millió katona halálával is járhat. Ez döntő érvnek bizonyult.
Az atombomba ledobásának célpontját több szempont figyelembe vételével választották ki. Olyan várost kerestek, ahol a japánoknak komoly hadibázisuk van, de nem ott tartják fogva a hadifoglyokat, emellett korábban „hagyományos módon” ezeket nem bombázták. A következő városok szerepeltek célpontként a listán: Kiotó, Hirosima, Jokohama, Niigata és Kokura. Kiotót (mint Japán korábbi fővárosát és egyik legfontosabb kulturális központját) azonban Henry L. Stimson (1867–1950) hadügyminiszter kérésére végül levették a „listáról”. Kokura volt a japán lőszergyártás központja. Niigata kikötőváros, ahol alumínium üzem, vasgyár és egy olajfinomító volt. Hirosimában összeszerelő ipar, nehéz hadiipar, elosztó és katonai központ volt.
A repülőgép személyzetének nem sokkal éjfél után megtartották az utolsó eligazítást és hajnali 2 óra 27 perckor felbőgtek a B-29-es motorjai. A gép induláskor 65 tonnát nyomott, ebből 25 tonna volt az üzemanyag, 4,5 tonna maga a bomba. A túlsúly több mint 7 tonna volt, ezért a felszállás eléggé körülményesen indult, végül sikerült a levegőbe emelkedniük. Fél órával később megkezdődött a bomba "előkészítése". A bombát egy hosszú és szűk folyosón lehetett megközelíteni. Néhány perccel hat óra előtt már 2500 méter magasan repültek és a B-29-t 3 felvételeket készítő gép is követte.
A bombát 7 óra 30 perckor élesítették, végül Hirosima fölé érkeztek. A bombát 8 óra 15 perckor oldották ki és a robbanás kb. 600 méterrel a város fölött következett be. Az Enola Gay akkor már kb. 20 kilométerre lehetett Hirosimától, a gépen érzékelték a talajról visszaverődő lökéshullámot is. A pusztítás mértékét azonban nem tudták még elképzelni sem. A város lakóinak száma közel negyedmillió volt, de az ott állomásozó katonákat és a koreai vendégmunkásokat is beleszámítva a támadás idején akár 320 ezren is lehettek.
Az első percekben több mint 120 ezer ember halt meg. Sok ezren a következő napokban, hetekben, de voltak olyanok is, akik csak évekkel később, a sugárfertőzés okozta betegségekben hunytak el.
A történtekről szóló első beszámolókból eleinte nem derült ki, hogy mi is történt tulajdonképpen. Tokióban a hadsereg vezetői továbbra is a háború folytatását követelték. Togo külügyminiszter viszont a császárnál járva arra kérte az uralkodót, hogy azonnal fejezzék be a háborút. Hirohito császár (1901–1989) egy beszédet is felolvasott, amelyet rögzítettek és a rádióban tervezték közvetíteni. Közben néhány fanatikus katona puccsot tervezett az uralkodó ellen.
A potsdami tárgyalásokat követően Harry Truman amerikai elnök útban hazafelé az Augusta nehézcirkáló fedélzetén értesült a Hirosima elleni bombatámadásról. Éppen ebédeltek. Az asztalnál ülő tiszteknek ezt mondta:
Három nappal később, augusztus 9-én egy még nagyobb erejű bombát dobtak le Nagaszakira. Ez volt Fat Man (Kövér ember).
