Alkohol hatása alatt a megyében 2023-ban a gépjárművezetők 149, a kerékpárosok 17, a gyalogosok pedig 13 balesetet okoztak.
A Ta3 A politikában című műsorának vendégei Ján Horecký (KDH) és Tomáš Drucker (Hlas-SD) voltak.
Az EP-választáson induló pártok vagy koalíciók legkésőbb 90 nappal a választásokat megelőzően adhatják le a jelöltlistájukat.
Magyarország zsarolása, megfenyegetése és a finanszírozási szankciókkal sújtása visszaütött azokra, akik ezt a tervet kidolgozták.
Mi teszi ezt a betegséget még szakmai körökben is rettegetté?
Újabb támadásokat intéztek a brit és az amerikai fegyveres erők a húszi lázadók jemeni katonai létesítményei ellen.
Horony Ákos kisebbségi kormánybiztost kérdeztük a magyar közösség jogérvényesítését elősegítő munkájáról.
Brutálisan bánt el egykori párjával egy korábbi szlovákiai ökölvívó.
A figyelmeztetés Nyitra megyében ma 17 óráig, Nagyszombat és Pozsony megyében pedig 21 óráig lesz érvényben.
Nagy István agrárminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorának nyilatkozott.
Fico szerint helyes döntés a módosításról szóló vita második olvasatban történő lerövidítése.
Kicsi és nagy dagasztott, nyújtotta, metélte a tésztát.
A Nógrád és Gömör határán elnyúló Pogányvár bazaltfennsíkja tele van rejtélyes barlangokkal.
A szokás szerint teltházas Vigadóbál a 20 éves jubileumán is tudott újat nyújtani.
A helyi rendőrség tájékoztatása szerint akár 40 ember is a romok alá szorulhatott.
Elegük van az uniós politikából és nem adják fel.