Potápi Árpád Jánossal és Czimbalmosné Molnár Évával egyeztetett csütörtökön Forró Krisztián, államfőjelölt, a Magyar Szövetség elnöke.
A belügyminisztérium állásfoglalása szerint naponta figyelik és kiértékelik a migrációs helyzetet, és egyeztetnek az Európai Bizottsággal. Januárban 66 személyt tartóztattak fel, szemben a tavalyi év 43. hetével, amikor 1100 volt a számuk.
Súlyos baleset történt Kapipálvágása (Pavlovce) és Nemesmartonfala (Martinova) közötti útszakaszon.
Taraba szerint meg kell védeni a szlovák gyerekeket és családokat.
Magyarország nincs egyedül az álláspontjával, de leghatározottabban mondja ki, a háború nem jelent megoldást, azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség Ukrajnában, az EU-ban azonban azok vannak többségben, akik a háború pártján állnak.
A tavalyi évben több mint 5000 cég jelentett csődöt
Az IT-szektorban kerestek a legjobban.
A Katedra XXXI. évfolyamának 6. lapszáma az anyanyelvoktatást helyezi középpontba.
Már több mint három hónap telt el azóta, hogy elkezdte munkáját az új kormány, most a miniszterek értékelték ez eddig eltelt időszakot.
Keresse, olvassa lapunkat, de legjobb, ha megrendeli.
Sikerült megegyezniük a tagállamoknak a csúcs legkritikusabb kérdésében.
Csütörtökön nulla órától már csak 2024-as úthasználati jogosultság birtokában lehet a díjköteles utakon közlekedni Magyarországon.
A városi rendőrség is vigyáz a közbiztonságra a csütörtöki pozsonyi tüntetéseken.
A kárpátaljai Balog József tavaly érkezett Fülekre ösztöndíjasként, munkájával a Füleki Csemadok Alapszervezetet segíti.
Megkezdődött az egynapos brüsszeli EU-csúcstalálkozó.
Csütörtök hajnalban földrengés volt Ausztriában. Az epicentrum környékén a rengés erősen érezhető volt.