Nacsa Lőrinc: A Kárpát-medencei magyarság támogatása továbbra is nemzetpolitikai cél
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára 2025. november 11-én a budai Várkert Bazárban sajtótájékoztatót tartott az Erősödő Kárpát-medence Programról. Az új pályázati kiírás a külhoni magyar szervezetek működésének, fejlesztéseinek, eszközbeszerzéseinek, valamint programjainak és rendezvényeinek támogatását célozza.
Nacsa Lőrinc államtitkár a napokban Balatonalmádiban a IV. Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozón arról szólt, hogy olyan programok kellenek, amelyek egyre szorosabbra „szövik a Kárpát-medencei hálót". Mint mondta, ez egy védőháló, ha szoros, akkor nagyon erős és elbír sok mindent, és képes „megtartani a magyarságunkat itt, a Kárpát-medencében".
A pályázati kiírás elsősorban az oktatásügy, a kultúra és az egyházak támogatását jelenti, de ma már nincs a külhoni magyarságnak olyan rétege, akiket ne szólítana meg a felhívás. Az elmúlt 15 évben – 2010 óta – tízszeresére nőtt a nemzetpolitikai célú összkormányzati források éves összege. 2025-ben az Erősödő Kárpát-medence Program keretében kétezer külhoni szervezet nyert támogatást.
A tavalyihoz hasonlóan idén is másfél milliárd forint áll rendelkezésre a legalább két éve bejegyzett külhoni szervezetek számára. Az igényelhető támogatás összege 500 000 – 2 000 000 forint. November 13-tól december 4-ig lehet benyújtani a pályázatokat, kizárólag elektronikus úton.
A pályázati kiírás keretében az alábbi célokra nyújtható be pályázat (egy pályázat keretében több pályázati cél is megvalósítható):
1. Működéssel, beruházással, eszközbeszerzéssel kapcsolatos támogatható célok:
- működési kiadások támogatása (pl.:személyi jellegű kifizetések, szolgáltatások, utazási költségek, ingatlan-fenntartási költségek); infrastrukturális fejlesztés, eszközbeszerzés támogatása;
- ingatlan-beruházások támogatása;
- képzőművészeti alkotások (pl.: szobor, emlékjel, emléktábla) létrehozása
- magyar nyelvű írott és elektronikus sajtó, könyvkiadás támogatása;
- szakmai kiadványok támogatása;
- honlap létrehozásának és fejlesztésének támogatása.
2. Saját szervezésű programok, rendezvények megvalósításával kapcsolatos támogatható célok:
- magyar nyelvű köznevelési, oktatási-nevelési programok, magyar nyelvű szakképzéssel összefüggő programok támogatása;
- magyar nyelvű felnőttképzési, felsőoktatási programok, tudományos kutatások; konferenciák, tanulmányi versenyek és tematikus táborok támogatása;
- magyar nyelvű szünidei, napközis iskolák programjainak támogatása;
- kulturális és hagyományőrző programok, rendezvények, fesztiválok támogatása;
- szórványprogramok támogatása;
- képzőművészeti és tematikus kiállítások támogatása;
- amatőr és hivatásos színházi, zenei és táncprodukciók támogatása;
- kézműves foglalkozások, gyermekfoglalkozások megvalósításának támogatása;
- hitéleti, közösségi és szociális programok támogatása;
- egyházi programok és rendezvények megvalósításának támogatása;
- sportesemények, sportrendezvények, sportfesztiválok támogatása;
- sport- és egészségmegőrző programok támogatása;
- sporttáborok, edzőtáborok megvalósításának támogatása.
Néhány felvidéki példa a 2025. évi közel 2 ezer nyertes közül, amelyek jól szemléltetik, milyen sokféle területet érint a pályázat, és hányféle közösség kapott támogatást az oktatás, kultúra, egyházi élet, cserkészet, sport, hagyományőrzés és számos más területen:
- A nagyszelmenci Szent Efrém Egyházi Óvoda teraszának felújítása
- Az érsekkétyi Közösen Kétyért egyesület Duray Miklósra emlékező rendezvényének megszervezésére
- A pozsonyligetfalui Levente síremlék létrehozása
- A komáromi ÉS Polgári Társulás amatőr színjátszó találkozójára
- A gútai Kassai Lovasíjász Iskola Vermes törzs eszközbeszerzéseire
- A felvidéki Remény hetilap működtetésére
- A komáromi Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület
- A nagyidai Ilosvai Néptáncegyüttes működési költségeire.
A ma meghirdetett pályázati felhívás elérhető a bgazrt.hu oldalon és a kulhonimagyarok.hu oldalon.