Az első napok a visszaszokásról szólnak. A diákoknak nem kell feleltetésekről, dolgozatírástól tartaniuk.
"Alkoholt inni otthon is lehet, de egy-két sör mellett jókat beszélgetve, vitázva valósággal felüdül az ember lelke."
A projekt a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára is felhívja a figyelmet.
A gótikus, toronnyal és haranggal rendelkező kápolna építését egy tragikus haláleset előzte meg.
Jó példát és helyes irányt mutatva másoknak.
Növekedés az évfolyamokban.
Április utolsó hétvégéjén is megnyíltak a Lévai járás önkormányzatainak mintavételi helyei.
Ünnepélyes keretek közt nyitották meg a nagykapacitású oltóközpontot a Párkányi Rendelőintézet épületében, ahol a lakosság oltása a hétvégéken fog zajlani.
Igaz, felnőhet úgy is a gyerek, hogy nem tudja, ki volt Petőfi, csak sokkal szegényebb lesz majd.
A kürti székhelyű Compass polgári társulás égisze alatt - április 23-án - online beszélgetést hallhattunk a Mária Út szlovákiai szakaszának eddigi munkálatairól, az eredményekről, a tervekről.
A diáklétszámot itt két veszély fenyegeti: az érsekújvári magyar iskola közelsége és a magyar gyermekek szlovák iskolába íratása.
Mindenütt barátságos, színes tapéták várják a kicsiket, akik a két tágas játszószobában és a hálótermekben is biztosan szívesen fognak időzni.
Nyitra megye és a komáromi kórház együttműködésének eredményeként Vágsellyén és Párkányban is oltóközpont nyílt.
Kiss Sándor méhészt Szlovákia első három nemesítője között emlegetik.
Miért van szüksége ennek az elszakított magyar nemzetrésznek magyar püspökre, püspökségre?
Kezdetben a 60 év feletti állampolgárokat oltják be a Moderna oltóanyaggal.Naponta 650 embernek adják be a vakcinát.
A legtermészetesebb egy gyerek számára, ha azon a nyelven tanulja meg az alapokat, amelyiken otthon beszél a szüleivel.
Minden adott ahhoz, hogy a zselízi Sacher-ház a tágabb régió térképére egy valóban vonzó kulturális és idegenforgalmi célként kerüljön fel.
A rendőrség környezetkárosítás bűncselekménye ügyében indított vizsgálatot.
Ingyenes és gyors csatlakozás a világhálóhoz a város főbb pontjain.