Négy hónapja működik oltóközpont a komáromi kórházban, ahol ez idő alatt közel 20 ezer személyt oltottak be. A létszámuk e hét végén további kétezerrel nőhet.
Tavaly az önkormányzat a városi rendőrséggel együttműködve új szociális szolgáltatást indított, melynek lényege, hogy a súlyos egészségkárosodással élők a nap 24 órájában segítséget tudnak hívni egy jelzőberendezés segítségével.
Több mint kétszáz 60 évnél idősebb helyi lakos jelentkezett az önkormányzatnál.
A felújítási munkálatok első szakasza már májusban lezárulhat.
Az új helyiségeknek május végéig kellene elkészülniük.
Az online térben ér véget a nyári szemeszter is.
Az Érsekújvári járásban tragikus kimenetelű baleset történt.
A felújítás is késve kezdődött, mivel elhúzódott a szerződés aláírása a Szlovák Útkezelőség és a kivitelező között.
Komáromban, Füleken és Kassán érdeklődtünk.
A kórházi alkalmazottak közül jelenleg csak ketten Covid-pozitívak, más e vírusfertőzés miatt már nincs karanténban.
Milyen jövő vár a járás iskoláira?
A központ komplex segítségnyújtásra törekszik, éppen ezért van sokféle szakorvos a csapatban.
Az is sajnálatos, hogy az asszimiláció – elsősorban a magyar utódaikat szlovák iskolába írató szülőknek „köszönhetően“ – továbbra is megdöbbentő méretű...
A pozitivitás aránya Léván 0,17%, Tolmácson 0,07%, Zselízen és Ipolyságon viszont minden tesztelt lakos negatív eredménnyel térhetett haza.
Az eddig közzétett friss adatok szerint a legtöbb helyen egyetlen új koronavírus-fertőzöttre sem bukkantak.
Mire képes az ember, ha örömet akar szerezni?
A Városi Művelődési Központ szervezésében került megrendezésre a hagyományos május elsejei virágvásár.
A helyi fejlesztésekről és a jövőbeni tervekről beszélgettünk Válek Ivánnal, a község polgármesterével.
Aki helyes döntést hozott, megnyugodhat, aki másképp döntött, nézze újra sorozatunkat, hiszen szeptemberig még módosíthat korábbi döntésén!
Amikor több mint három évvel ezelőtt felmerült a sportcsarnoknak ügye, akkor még 700-800 ezer eurós beruházásról beszéltek. Ez mostanra közel 2,5 millióra nőtt.