Újabb két oltóhely nyílt Nyitra megyében
A nagykapacitású oltóközpontok hálózata két újabb helyszínnel bővült ezen a hétvégén.

Nyitra megye és a komáromi kórház együttműködésének eredményeként Vágsellyén és Párkányban is oltóközpont nyílt, ahol Moderna vakcinával 2000, hatvan évnél idősebb személyt terveznek beoltani.
Vágsellyén már szombaton reggel 8:00 órától felvehették a vakcinát. Itt vasárnap is oltanak majd és összesen 1300 vakcina beoltására kerül sor, amelyet öt csapat végez majd.
Párkányban a Járóbeteg rendelőben 6 oltó csapat várja vasárnap reggeltől az oltásra a 60 évnél idősebbeket, itt 650 személy számára lesz elegendő vakcina.
Milan Belica, a Nyitra megye elnöke elmondta, hogy 290 ezer eurót különítettek el a két oltóközpont beindítására, amit természetesen szeretnének majd visszakapni az állami költségvetésből.
Az egészségügyi tárca döntése értelmében egyelőre csak a 60 év felettieket oltják, de amennyiben lesz elegendő vakcina, sorra kerülhetnek a fiatalabb korosztályok is, akár a jövő héttől kezdve.
Nyitra megyében az első nagykapacitású oltóközpontban, Nyitrán március 20-án kezdődött el az oltás, azóta (április 19-ig) több mint 15 ezer ember vette fel az oltást.