2021. április 24., 18:18

A kupolás bölcsőde

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programnak köszönhetően alig másfél év alatt felépült a Bátorkeszi Református Egyházközség kétcsoportos bölcsődéje. A fontos beruházásról és a további tervekről Czinke Tímea helyi református lelkésszel beszélgettünk.

batorkeszi bolcsode
Fotó: Nagy Miskó Ildikó

Mi indokolta, hogy az eredeti tervektől eltérően mégsem óvodát, hanem bölcsődét építettek a községben?

A ’90-es években 3 óvoda és 1 bölcsőde működött Bátorkeszin. Jelenleg két önkormányzati óvoda van a településen, a bölcsőde azonban közel három évtizede hiányzik a falunkban. A Rét utcai óvoda teljesen magyar nevelési nyelvű, a Kis utcai pedig magyar és szlovák csoportokkal működik. Bár a magyar kormány óvodafejlesztési programja révén kapott közel 680 ezer eurós támogatásból református óvodát is létesíthettünk volna, de némi mérlegelés után inkább a bölcsőde mellett döntöttünk, ahol remélhetően sikerül kinevelnünk az óvoda és az alapiskola utánpótlását. Sőt, a Bátorkeszi Magán Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskolában az anyanyelvükön akár szakmát is kitanulhatnak a fiataljaink. A bölcsőde kupolás épületét a Kováts Józsefről elnevezett iskola szomszédságában megvásárolt telken építettük, így közelítve egymáshoz a különböző korosztályú gyerekeket, akik számára minden szinten helyben lesz biztosítva az anyanyelvi nevelés és oktatás. 

Miért esett a választásuk a két jeles komáromi építészre, Csémy Olivérre és fiára, Krisztiánra?

Ők tervezték a perbetei Napraforgó Óvoda és Bölcsőde épületét is, és ez a munkájuk jó referenciának bizonyult, ezért esett rájuk a választás. A terveik közül a presbitérium választotta ki a legvonzóbbat, s ennek alapján kezdődhetett a 2019. október 27-i alapkőletétel után az építkezés. A presbitérium több kivitelezőtől kért árajánlatot, végül a Neszi Zsolt vezette Skill Build céget választotta, amely korábban a Fireszke Gyermek-, Ifjúsági és Konferenciaközpont bővítését is végezte. Mivel Csémyék tisztában vannak a különféle szakmai követelményekkel, mi alig szóltunk bele a tervezés folyamatába. A tervezők és a kivitelezők munkájával is nagyon elégedettek vagyunk, s immár átadás előtt áll a mutatós, kupolás épület, amelynek főbejárata a kis méhecskéket bevonzó méhkaptárra emlékeztet. Az alatt van a babakocsi-tároló, az udvarban pedig parkolóhelyek létesültek az autóval érkező családok számára.

Milyen termek és berendezések kaptak helyet az épületben?

Mindenütt barátságos, színes tapéták várják a kicsiket, akik a két tágas játszószobában és a hálótermekben is biztosan szívesen fognak időzni. Korszerűen berendezett konyhában készülhetnek számukra a finom ételek, amelyeket az ugyancsak barátságos étkezőben szolgálunk fel nekik. Persze, a szükséges szociális és tárolóhelyiségek is rendelkezésre állnak. Odakint hatalmas játszótér várja élvezetes játszóelemekkel a harminc apróságot. A színes, vidámságot árasztó berendezéseket a napokban kapjuk meg. Ezeket további magyar kormánytámogatásból vásároljuk meg. 

czinke timea
Fotó:  Nagy Miskó Ildikó

A bölcsődenyitásig milyen lépések vannak még hátra?

Beszélgetésünk idején éppen folyamatban van a működési engedély megszerzése és az intézmény megyei bejegyeztetése, amit a személyi feltételek biztosítása követ. A hivatalos előírás szerint 4-5 bölcsődéssel 1 nevelőnek kell foglalkoznia, tehát az 1–3 év közötti kicsik létszámától függ a nevelői kollektíva nagysága. Célunk, hogy az új intézmény teljes kapacitással mielőbb működjön. Az engedélyezési folyamat több hónapig eltarthat, ezt követően a családoknak máris kínáljuk a szolgáltatásunkat. Sokan érdeklődnek az új munkahelyek iránt, közülük a presbiterek választják ki a legmegfelelőbbnek tűnő alkalmazottakat. Ugyancsak ők döntenek a havi gondozási díj és a napi többszöri étkezés árának a nagyságáról, amelyre azért van szükség, mert a bölcsődék nem tartoznak az óvodai-iskolai rendszerbe, és nem részesülnek állami támogatásban. A munkát vállaló édesanyák azonban a költségeik megtérítésére a járási hivatalban kérvényezhetnek állami támogatást. Az lenne az ideális, ha minden gyermek 3 éves koráig az anyukájával maradhatna, de sokak esetében ez csak álom. A munkáltatók ugyanis mielőbb várják vissza az anyukákat, és még sok nagymama is dolgozik, ezért nagy segítséget jelenthet számukra a bölcsődei elhelyezés. 

Mik a bölcsődei nevelés előnyei?

A kicsiknek azért érdemes bölcsődébe járniuk, mert ott gyermektársaságba kerülnek. Gyorsabban fejlődik az értelmük és a szókincsük, sok szép mondókát, dalocskát tanulnak meg. Kialakul a napirendjük, gyorsabban önállósulnak, a szervezetük megedződik, és olyan változatos, egészséges kosztot kapnak, amilyenhez esetleg odahaza nem jutnak hozzá. Eközben talán az anyukáknak is marad egy kis szabadidejük. Fontosnak tartjuk, hogy az anyanyelvükön beszélgessünk a kicsikkel, és már a tudatuk ébredésétől kezdve megismertessük őket a magyar népmesékkel, népi játékokkal, népdalokkal, bibliai történetekkel, azokkal a keresztyén értékekkel is, amelyek többletet jelentenek a személyiségük fejlődése során. Mindazok, akik e szándékainkkal egyetértenek, hozzák bölcsődénkbe az utódaikat! Természetesen azokat is sok szeretettel és nyitott szívvel várjuk, akiket még nem kereszteltettek meg. A Kánaánt tejjel és mézzel folyó országnak is nevezik. Mi is egy kis Kánaánt kínálunk a családoknak, egy olyan helyet, ahol minden megvan, amire a csöppségeknek szükségük van. Ahogy a méhek védelemre szorulnak, úgy az emberpalánták is. Bízunk benne, hogy miként a méhecskék lábainak sörtéin megtapad a virágpor, úgy a ránk bízott kicsik szívén-lelkén is megtapad a szeretet, amivel körülvesszük őket.        

Megjelent a Magyar7 2021/16.számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.