Karantén miatt elhúzódó alapiskolai beíratás az ógyallai „Fesztyben“
A Feszty Árpád Alapiskolában és Óvodában korábban észlelt Covid-19 pozitivitás miatt az intézmény tanulóinak és dolgozóinak kéthetes házi karanténba kellett vonulniuk, majd több család is megfertőződött, ezért teljesen még nem zárult le a jövendő elsősök beíratása. Az eddigi eredményről Deme László igazgató tájékoztatta portálunkat.

– vázolta a kényszerszünet miatt kialakult helyzetüket az iskolaigazgató.
Elmondta:
az iskolájukban eddig össszsen 33 kicsi beíratására került sor, ami hozzávetőleg a tavalyi létszám kétharmada.
– magyarázta.
Hangsúlyozta, hogy a tavalyi és az idei előzetes beíratási adatok összehasonlításából nyilvánvaló a helyi demográfiai hullámvölgy léte, s az áldatlan helyzeten tovább ront a családok önkéntes asszimilációja.
– zárta tájékoztatását Deme László direktor.