Új helyre költözik a kibővülő komáromi kórházi patika
Negyed évszázada ugyanazokban a régi helyiségekben működik a komáromi Agel-kórház gyógyszertára, amely az intézmény több részlegének megújulása során végre a jelenleginél megfelelőbb, új helyszínre költözik. Ez azért is elkerülhetetlen lépés, mert annak dolgozói egyre nagyobb aktivitást fejtenek ki a citosztatikumok és a hiánycikknek számító gyógyszerek elkészítése terén.

– magyarázta a 14 fős patikus-kollektíva vezető gyógyszerésze, Komjáthy Hajnalka.
- tette hozzá a főgyógyszerész. Az általa irányított kollektíva szakmailag is folyamatosan fejlődik, s olyan tevékenységet is fog végezni, amilyet eddig még sosem végzett.
Ez idő tájt folyik a tavaly ősszel az ismertetett célok megvalósításához megvásárolt épületnek a felújítása.
– fejtette ki Marian Poliak, a kórház műszaki helyettese. A közel 600 ezer eurós beruházást az AGEL SK Rt. finanszírozza, s ez az összeg már az épület vételárát is tartalmazza. Az új helyiségeknek május végéig kellene elkészülniük.
– fűzte hozzá Komjáthy Hajnalka.
Arról is szólt, hogy míg korábban bizonyos orvosságok hiányával csak ritkán szembesültek, újabban naponta találkoznak e problémával, s mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a páciensek valamennyi számukra szükséges gyógyszerhez időben hozzájussanak.
A Covid-19 járvány idején az oltással kapcsolatos, újabb feladat hárul a patikusokra. Más gyógyszertáraktól eltérően,
a komáromi patika nem csak a vakcinák tárolását és az oltóanyagokkal kapcsolatos adminisztrációt biztosítja, hanem a fecskendőkbe szánt vakcinákat elő is készíti.
Minderre aszeptikus körülmények között, a gyógyszer-elállítási részleg lamináris boxában kerül sor. Mindegyik fecskendőn feltüntetik az oltóanyag nevét és az időpontot is.
A komáromi gyógyszerészek az utánpótlás kinevelésével szintén foglalkoznak. Jelenleg a pozsonyi Komenský Egyetemen tanuló, két negyedikes gyógyszerész-hallgató gyakorlatát biztosítják, bevezetve őket a szakmai kulisszatitkokba.