2021. május 3., 17:17

Most mutasd meg, mit tudsz! – középiskolai felvételik nyomában

Idén május 3-a esett a középiskolai felvételik időpontja. Ez néhány járásban összecsengett az iskolák újbóli megnyitásával is, ezért a rózsaszín járásokban csak május 4-én kezdődik meg a jelenléti oktatás a középiskolás diákok számára. 

felvételi
Fotó: TASR

Az idei felvételi vizsgák, a koronavírus-járvány miatt, szigorú közegészségügyi előírások között zajlottak. Több mint valószínű, hogy a sok hónapos kihagyás meglátszódott a kilencedikesek teljesítményén is, hiszen online formában nem lehetett annyi tananyagot átvenni, mint hagyományos módon. Némi megszeppentség is jellemezhette a felvételire érkezőket, amin nem is lehet csodálkozni, hisz alig ültek vissza az iskolapadokba, máris egy komoly, jövőjüket befolyásoló megmérettetés várta őket.

Túljelentkezés a komáromi „Ipariban“, kétkörös lesz a felvételi

A komáromi Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskolában május 3-án és 10-én folyik a jövendő diákok felvételiztetése. A ma délig tartott első forduló után Vetter János iskolaigazgatóval beszélgettünk a vizsgáztatás részleteiről.

„Az intézményünkbe 5 osztálynyi, azaz 119 fiatalt vehetünk fel. A következő tanévben 4 magyar tannyelvű (2 elektrotechnikai és 1-1 gépészeti, illetve műszaki-informatikai), továbbá 1 szlovák tannyelvű elektrotechnikai osztályt nyithatunk.”

Két éve már a fenntartónk, Nyitra megye – a minisztériumi mutatók alapján – határozza meg, hogy hány új diákunk lehet. Ez korlátozó intézkedésnek számít, mivel idén is ennél a létszámnál többen, 264-en jelentkeztek hozzánk. Két egyenértékű beíratási időpontot tűztünk ki, s az 1. körben 142 kamaszt vizsgáztattunk, egy hét múlva pedig 122-en mérettetnek meg.”

„Közülük a két időpontra hozzávetőleg 30 fiatal a szlovák osztályba jelentkezett. Mivel már elegendő tanulmányi szakkal rendelkezünk, újabb megnyitását egyelőre nem tervezzük“ – ecsetelte a részleteket Vetter János.

komáromi ipari

Megjegyezte: mivel a Komáromi járás mától rózsaszínű besorolást kapott, a felvételire érkezett diákoktól és a szüleiktől nem kellett negatív Covid-19 teszteredményt kérniük, ami az adminisztráció szempontjából megkönnyítette a helyzetüket.

„A magyar osztályokba jelentkezőket 3 tantárgyból: magyar és szlovák nyelvből, valamint matematikából, a szlovák osztályba kopogtatókat pedig csak az utóbbi 2 tantárgyból kellett vizsgáztatnunk. Az iskolai tájékoztató táblánkra majd csak a 2. kör utáni napon, vagyis május 11-én tesszük ki a végleges sorrendet, amiből kiderül, hogy kiket vettünk fel. A túljelentkezés miatt pótfelvételit biztos nem tartunk“ – zárta tájékoztatását a direktor. (miskó)

Némi bizonytalanság érezhető volt…

A mai nap során magyar nyelvből és irodalomból, szlovák nyelvből és irodalomból, illetve matematikából, összesen 27-en felvételiztek a Füleki Gimnáziumba, ebből húszan a magyar és heten a szlovák tagozatra. Péter Juraj igazgató, portálunknak elmondta: összesen harminc diákot tudnak felvenni az intézménybe. A diákok teljesítménye kapcsán úgy fogalmazott, hogy enyhe visszaesést lehetett tapasztalni.

Voltak olyan diákok, akik jól teljesítettek, és voltak, akiknek kicsit nehezebben ment. Nagyjából 15-20%-kal lehettek gyengébbek a korábbi felvételizőknél, de ezt igazán nem lehet megítélni, mert nem ismerjük a képességeiket, illetve a teljesítmény is évente változik. De némi bizonytalanság érezhető volt. Hiszen voltak olyan példák, amiket máskor könnyedén tudtak értelmezni és megoldani, most pedig nehezebben ment”

– közölte.

füleki gimnázium

Hozzátette továbbá, hogy a felvételik során az osztályokban a férőhelyek kapacitásának 50%-át használhatták ki, s be kellett tartani a kétméteres távolságot a felvételiző gyermekek között. Ezért három csoportba osztották őket, reggel ellenőrizték a negatív teszteket, volt lázmérés, kézfertőtlenítés és kötelező volt a maszkviselés.

A felvételi időpontjáról a gimnázium weboldalán és Facebook-oldalán értesítették a diákokat, illetve létrehoztak egy külön a weboldalt a felvételi eljárásról, ahol a diákok számára mintafeladatok is rendelkezésre álltak.

A pótfelvételi időpontja május 10., hétfő, ezt követően lesz még egy alkalom azok számára, akik esetleg betegség vagy otthoni karantén miatt nem tudtak korábban részt venni a megmérettetésen. (szvorák)

Keresett szakok Kassán

A kassai Ipariban ma volt a felvételi vizsga első terminusa. Matej Éva, a Szakkay József Műszaki és Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója elmondta, a 2021-/2022-es tanévre összesen 44 diákot vehetek fel a két osztályba. A mai felvételire 42 tanulót vártak, végül 39-en voltak, hárman nem jöttek el, más iskolát választottak. A felvételi második terminusa 2021. május 10-én lesz, akkor 34 diákot várnak.

Az iskolában három szakra lehet jelentkezni, ezek a mechatronika, a műszaki líceum és a kereskedelmi akadémia.

Három olyan szakról van szó, amelyek a nagyon keresettek közé tartozik Szlovákiában. Új szakokat egyelőre nem tervezünk nyitni. A mechatronika keretében van gépészet és elektrotechnika, a műszaki líceum az informatikára összpontosít, a kereskedelmi akadémián pedig közgazdaságtant tanulhatnak. Azt hiszem, ezek viszonylag széleskörű elhelyezkedési lehetőséget biztosítanak a fiataloknak”

– mondta az igazgatónő.

kassai ipari

A járványhelyzetre való tekintettel a felvételi vizsga négy osztályban zajlott, betartották az előírásokat, a 2 méteres távolságot, reggel fertőtlenítettek, lázat mértek – magyarázta Matej Éva, hozzátéve, a szülők nem mehettek be az épületbe, az iskola udvarán találkozott velük, ott kapták meg a szükséges információkat.

Azzal kapcsolatban, kik kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben az iskolában, a mai felvételi után, még nem tudnak pontos adatokkal szolgálni.

Túljelentkezés van, ezért egyelőre nagyon kevés biztos eredményt tudunk mondani, meg kell várni a második terminus eredményét. Amint ezeket összesítettük, közzétesszük az eredményeket”

– mondta az igazgatónő. (fábián)

 

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.