Bár kameráinkkal nem lehettünk ott mindenütt, egy kis ízelítőt mégis összeállítottunk a megemlékezések sorából.
Az anyagi kár jelentős.
A férfi életét nem tudták megmenteni.
Mindenki maga keresi a megoldást.
Kamocsa, Gúta, Ekecs és Nyárasd lakói is örülhetnek, nagyobb biztonságban lesznek, ha a munkálatok befejeződnek.
Megvannak az elkövetők, nem is tagadják bűnösségüket.
2019 óta 137 tulajdonos felújítási kérelmét bírálták el pozitívan, míg szakmai előkészítésre 114-en kaptak támogatást.
Elkerülhető lett volna a tragédia.
A dévényi várhegy ormán, a sziklacsúcson egykor egy hatalmas, impozáns emlékoszlop állt, mely a magyar nép nagyságát és erejét hirdette.
Ittas kerékpárost fogtak a komáromi rendőrök hétfőn reggel 6.30 körül Gútán. A rendőrség erről a közösségi hálón tájékoztatott.
Az illető ellen korábban elfogatóparancsot adtak ki, eltiltották a gépjárművezetéstől, az autójában ráadásul kábítószereket találtak.
A legmagasabb hőmérsékletet – 30,9 Celsius-fokot – a Nagymihályi járásbeli Magasréven (Vysoká nad Uhom) mérték.
Kocsányos tölgyet, amely a magyarság jelképe, ültettek Kistárkányban.
Egy döntés, két város példáján.
A Mailáthok ismertségüket a XVII. században alapozták meg, elsősorban műveltségük által kerültek be a köztudatba. Volt közöttük főispán, államminiszter, országbíró.
Minden nehézség, történelmi tragédia ellenére megvagyunk, a Kárpát-medencében a legszámosabb nemzet vagyunk.
A térképen egy kis gyöngy Taksonyt jelképezi.
Eltűnt alkotások nyomában.
A trianoni határok módosítása 1924. február 15-én lépett hatályba.
Kétnapos rendezvényfüzérrel emlékeztek a békediktátumra a mátyusföldi faluban.
A dunaszerdahelyi kopjafa nem mást, mint a magyar nemzet egységét szimbolizálja.
Eugénia császárnénak emléket állító harang készül Várhosszúréten.
A trianoni békeparancs elfogadása felett nem lehet napirendre térni, mert velünk élő folyamat, mely ritkítja sorainkat, zülleszti népünket.