Pató Pál úr nyomában: szorgalmas jegyző vagy nemtörődöm uraság volt?

Pathó Pál nyughelye Szőgyénben található. Jobbján hitvese, Wargha Örzsébet, aki csak pár hónappal élte túl férjét. Megvan még a ház is, ahol családja körében éldegélt. Pál uraság az 1800-as évek derekán volt a falu jegyzője, és róla írta Petőfi Sándor Pató Pál úr című híres versét. 

Hogy jogos-e az előző mondatban a kijelentő mód, azt többen vitatják. Többek között Nágel Dezső is, aki négy választási cikluson át volt a község polgármestere. Alaposan beleásta magát a témába, belevonva a „nyomozásba” Bartalos Mária írásszakértőt is, aki két, 1837-ben és 1839-ben kelt okirat kézírásának tanulmányozása révén csupa jó emberi tulajdonságra következtetett, és kizárta, hogy a szőgyéni jegyző azonos lenne Petőfi henyélő Pató Páljával. Vércse Miklós, a kiadvány szerzője azonban hajlik afelé, hogy mégiscsak a tunya uraság élhetett a községben.

Petőfi szatirikus költeménye, a Pató Pál úr 1847 novemberében, az utolsó rendi országgyűlés idején született. A költő a versben gúnyolta ki a minden újítástól, reformtól irtózó honatyákat, az egész maradi köznemességet. A nekik szánt tükörbe azonban akkor nem nézhettek bele, mert a vers csak jóval a költő halála után jelenhetett meg. Vércse tanár úr megemlíti az erdélyi patóházi Pathókat is, akiket egyedüliként Köpeczi Botz Gyula említett a Magyar Nemzetben 1970-ben megjelent írásában. Köpeczi ebben kifejti, hogy a költő a patóházi Pathó Pálról mintázhatta a tunya uraságot, aki az ősi magasmarti Pathó család utolsó férfisarja volt, és úgy gazdálkodott a maradékon, ahogyan azt Petőfi leírta. Ezen kívül nem talált más adatot a patóházi Pathókról.

Nagymajtényi Jenő esztergomi gimnáziumi tanár, aki 1943-ban könyvet írt Szőgyénről, vélte felismerni a vers egykori modelljét a néhai magyarszölgyéni földbirtokos személyében. „Erről a nemes Pathó Pálról, ki előbb a község jegyzője volt, azt tartja a szőgyéni közvélemény, hogy a Petőfi ismert versében szereplő Pató Pállal azonos” – olvashatjuk a könyv 57. oldalán. Zolnay László, az esztergomi Keresztény Múzeum volt igazgatója így írt Pató Pál kilétéről: „...Talán Jókaihoz Komáromba utaztában, talán 1846-ban – amikor Jókaival együtt Várady Antal násznagya volt – Esztergomban találkozott Petőfi azzal a férfiúval, akiben a semmittevő kisnemes – világirodalmi értékű – karikatúráját látta és láttatta meg. Valószínű, hogy a vers éppen azért csak a költő halála után jelent meg, mert hőse túlélte Petőfit, s a költő nevén nevezte a gúnyolt alakot.”

1795-ban a közeli Muzslán született, amely az ő korában még járási székhely volt. A szőgyéni anyakönyv szerint 23 évesen kötött házasságot első feleségével. Jegyzősködött Bényben és Kéménden is. Innen került 1931 után Magyarszölgyénbe. 1841 után gyászos év köszöntött rá. Meghalt az apósa, majd a feleségét is eltemette, néhány napra rá pedig 16 éves fiát kísérte a temetőbe. Egy időre nem maradt számára más, csak a hivatal. Eljárt a megye gyűléseire Esztergomba, ahol megismerkedett Örzsébettel, özvegy Kelepecz Anna hajadon lányával. Bármekkora is volt Pató Pál fájdalma, hamar megvigasztalódott. Épp hogy kitelt a gyászév, feleségül vette Örzsébet kisasszonyt. Az ifjú pár Szőgyénben élt, a 195-ös számmal ellátott házban, és öt gyermekük született.

Az 1848-as év forradalmi eseményei gyökeres változást hoztak az életébe. Vércse Miklós így ír erről: „Az események színvallásra késztették a jegyző urat. 1948-ban feladatul kapta, szervezze meg a nemzetőrséget a két Szőgyénben. Meg is tette, és ő lett a kapitánya. Amikor azonban a nemzetőrséget elvezényelték a faluból, a parancsnokságot átengedte a helyettesének. Ő inkább megmaradt hivatalában, és hű kiszolgálójává vált a császári uraknak. 1849-ben már a császári megbízott utasításait próbálja végrehajtani Kisújfalun és a két Szőgyénben. Sikertelenül, mert a falragaszokat a lakosok lerepegették és a fegyvereiket sem akarták beszolgáltatni, sőt agyonszurkálással fenyegették meg a hivatalos személyeket. Két hónappal a szabadságharc leverése után már az elmaradt szolgabírói fizetéséért és új hivatalért kuncsorog a királyi biztosnál. Ám lusta volt érte elmenni, hajdúját küldte a pénzért.”

Vércse Miklós Pathó Pál életét tanulmányozva úgy véli, az ő élete is jó példa lehet a maradiság kigúnyolására, de az is megeshetett, hogy vidám poharazgatás közben hallott adomákból több karaktert gyúrt össze Petőfi az akkori állapotok illusztrálására.

A falu népe is inkább a ráérős uraságot vallja magáénak, hiszen szorgalmas jegyző minden második faluban akadt, de lusta uraság kevesebb. Hogy a ráérős atyafi emléke Szőgyénben él tovább, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a budapesti Pató Pál Párt is ebbe a községbe jár leróni tiszteletét pártjuk névadója előtt. Szorgalmas jegyző vagy nemtörődöm uraság? Itt szólna közbe Pató Pál úr: Ej, ráérünk ennek eldöntésére még! 

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2020/41. számában)