Komáromi koncert után Kristóf Rékával

Hosszasan zúgó vastaps fejezte ki a komáromi hallgatóság háláját és szeretetét. Mennyire nehezítette meg a járvány a hangverseny szervezését, illetve milyen szempontok szerint történt a műsor összeállítása?

Már nagyon szerettem volna a szülővárosomban, tehát magyarul is énekelni, de a koncert megszervezése nem volt zökkenőmentes. Először Mezei Pál budapesti zongoraművészt kértem fel a hangszeres kíséretre. Már többször dolgoztunk együtt, de a határzár miatt most nem tudta vállalni a fellépést. Majd az egykori zeneiskolai énektanárom, Balogh Rózsa ajánlotta, hogy kérjem fel a világszerte koncertező pozsonyi zongoraművészt, Patkoló Anikót, aki nagy örömömre igent mondott, s köztünk már az első próbán kialakult az összhang. Elhatároztuk, hogy a jövőben folytatjuk az együttműködésünket. A járványhelyzet miatt rövidebb műsort állítottunk össze. Mivel a hazai hallgatóság nagyon szereti, ha magyarul énekelek, ezért Rózsával a tizenkét dal közé beválasztottunk egy Bartók Béla-dalt, a szintén magyar vonatkozású három Liszt-művet pedig a németországi Theater Trier társulati tagjaként németül énekeltem. Ragaszkodtam pár hozzám közelálló nagyária magyar, cseh és német nyelvű előadásához is, s tekintettel a Lehár-emlékévre, a mester szülővárosában pár operettrészlete is kívánkozott a programba.

A koronavírus-járvány kezdete óta most először volt idehaza? A próbákon kívül mire jutott még ideje?

Február óta először júliusban, az öthetes évadszünet idejére jöhettem haza Komáromba, s augusztus közepén tértem vissza Németországba. Bár a járvány miatt március 13-án bezárt a színházunk, nem sejtve, milyen hosszúra nyúlik a kényszerű zárvatartás, még kint kellett maradnom. Azután pedig csak úgy jöhettem volna haza, ha vállalom a bősi karanténszállót, amit kockázatosnak ítéltem meg, így inkább Németországban maradtam. A karanténkötelezettség eltörlése után pedig folytatódtak a színházi próbáink, ezért csak júliusban találkozhattam a szeretteimmel. A hazautazásom után, július 22-én a budapesti Művészetek Palotája autósmozijában Várdai István világhírű csellistával, a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti vezetőjével léptem fel. Ő a Virtuózok tehetségkutató egyik zsűritagja volt, s tőle kaptam a kis hegedűt. Csak ámultam-bámultam, hogy a Stradivari-csellójával milyen energiákat szabadított fel. Különös hangulata volt a koncertnek, amelyen Respighi Naplemente című művét adtuk elő: mi odabenn további három kitűnő zenésszel léptünk fel, amit a parkolóban élőben sugároztak. Furcsa érzés volt meghajolnunk az üres nézőtér előtt, a hallgatóságunk pedig taps helyett hangos kocsidudálással és a fényszórók villogtatásával fejezte ki a tetszését.

Aztán elkezdődött a németországi évad.

A harmadik trieri színházi évadom szeptember 19-én kezdődött, akkor tartottuk az első premiert. Korábban megkaptam a címszerepet Monteverdi Poppea megkoronázása című operájában. A Jean-Claude Berutti által rendezett darab próbáit júliusban abba kellett hagynunk, s csak augusztus végén tudtuk folytatni. A darabban egy szenvedélyes nőt alakítok, aki mindent elkövet annak érdekében, hogy császárnő lehessen. A premier után újabb másfél hétre hazajöhettem, s azt az időt, amit nem a komáromi koncert próbáira szántam, elsősorban a családommal és a barátaimmal töltöttem.

Az új évadban milyen további szerepekben csillogtathatja meg a tehetségét?

A járvány második hulláma idején bemutatókra készülünk. Október 5-től már A víg özvegyet próbáljuk, Lehár operettjét, amelyben szintén a címszerepet játszom. Manfred Lagner intendáns rendezi. A tavalyi repertoárból pedig az új évadba áthozzuk A Figaro házassága című vígoperát, amelyet szintén a járvány miatt kellett levenni a műsorról; abban Almaviva grófnő szerepét éneklem. Azután szeretnénk bemutatni Richard Strauss háromfelvonásos vígoperáját, A rózsalovagot, amelynek az áprilisi premierje elmaradt. A Berutti operaigazgató által rendezett, nagy volumenű produkcióban Feldmarschallint alakítom. Nagy dilemmát jelent, hogy a zenekar tagjaival hogyan tudjuk majd betartani az egymás közti, kötelező 3 méteres távolságot, hogy az előadás ne veszítsen a varázsából. További terveket is dédelgetünk, kérdés, hogy azok megvalósításába hogyan szól bele a pandémia. Közben más színházakba is járok meghallgatásokra, mert a jövőben szeretnék Komáromhoz közelebbi helyszíneken, például Linzben vagy Budapesten játszani. Amíg azonban a trieri színház nem talál megfelelő utódot a helyemre, nem távozom az intézményből, amelytől sok szép lehetőséget kaptam, amiért hálás vagyok.

A színházi munkáin kívül önfejlesztéssel és esetleg mások oktatásával is foglalkozik?

Az önfejlesztésre mindig kell időt szakítanom, folyamatosan kell csiszolódnom. Mivel operettfőszerepet még sosem énekeltem, a víg özvegy megformálása kapcsán alaposan meg kell mártóznom a műfajban. A tanítás sem áll távol tőlem: időnként szívesen segítek egy-egy kollégámnak, és laikus diákjaim is voltak. Mostanában erre kevesebb időt tudok szánni. Szeretek tanítani, de az utazásaim miatt még nem vált lehetővé, hogy rendszeresen foglalkozzak fiatal tanítványokkal.

A sikeres komáromi dalest után tervez-e további koncertet vagy videóklip-forgatást a Felvidéken?

Ezúton is köszönöm Lakatos Róbertnek, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ igazgatójának a múltkori koncertfelkérést. Azt tervezzük, hogy februárban a Németh Zsombor által vezényelt budapesti Simplicissimus kamaraegyüttessel kantátákat adunk elő egy kitűnő akusztikájú helyszínen. Fontos, hogy a terem együtt lélegezzen az előadóművészekkel. Úgy vélem, hogy a Tiszti Pavilon díszterme nagyon alkalmas helyszín a meghitt hangulatú dalok és nagyáriák előadásához is. Az egykori gimnazista évfolyamtársammal, Ropog József Joséval pedig közös dalt készítünk. A dal témája a Duna, amelyet nagyon szeretek. Majd kiderül, hogyan hangolódik össze egy rapper és egy operaénekesnő zenei világa. A dal megszületésének időpontja pedig a határzártól és a további hazautazási lehetőségeimtől is függ.  

Megjelent a Magyar7 2020/41.számában.