2022. szeptember 19., 08:28

Csenger Tibor indul a Szövetség színeiben Nyitra megye elnöki tisztségéért

A Szövetség Kerületi Tanácsának döntése értelemben a jelenleg alelnökként is tevékenykedő Csenger Tibor indul a párt színeiben Nyitra megye elnöki tisztségéért. A zselízi politikus mindezt hatalmas megtiszteltetésnek, de egyben kihívásnak és óriási felelősségnek tartja.

Csenger
Csenger Tibor
Fotó: Csenger Tibor
Azon megfontolásból vállaltam el ezt a megmérettetést, mivel tapasztalom, hogy milyen lehetőségek rejlenek a megyében, de ezekből megítélésem szerint sokkal több is kihozható lenne. A jelenlegi elnök viszont, úgy tűnik, az öt ciklus alatt elveszítette lendületét, és szerintem az új kihívások új megoldásokat, impulzusokat igényelnek. A felgyorsuló világban fontos, hogy naprakészek legyünk, és azokra a problémákra (a háború, illetve a covid okozta gazdasági válság, infláció, klímaváltozás stb.), melyek egyre hatványozottabban érintenek minket, olyan válaszokat tudjunk nyújtani, amelyek a megye valamennyi régiója számára megfelelőek”

– fogalmazta meg Csenger Tibor, aki elmondása szerint az ötéves alelnöksége alatt nemcsak felülről, az íróasztal mögül ismerte meg Nyitra megye problémáit, de belülről, keresztmetszetében is: „Nemcsak az irodából, térképről ismerem a régiót, de egyfolytában a terepen mozogva, konzultálva a helyi szereplőkkel aktív és szoros kapcsolatot alakítottam ki a megye alá tartozó intézményekkel, illetve a településekkel. Büszke vagyok rá, hogy ezeknek rendre jelentős fejlesztéseket is sikerült elérnünk a frakciónkkal, ugyanis tudatosítani kell, hogy a megye csak együtt a városokkal és a falvakkal szoros együttműködésben képes a fejlődésre, a problémák megoldására. Meg vagyok győződve róla, hogy megyeelnökként ezt még nagyobb szintre tudnánk emelni és még jelentősebb fejlesztéseket tudnánk elérni.”

Amint arról beszámolt, a megye történetében egyedülálló eredményként öt év alatt 631,6 kilométernyi másod- és harmadosztályú megyei út újult meg – az utak 31%-a. Az útfelújítások 58,6%-a, összesen mintegy 369,9 kilométer a déli járásokra, vagyis a lévai, a komáromi, az érsekújvári, a somorjai és a vágsellyei régiókra összpontosult. A hidak terén történt jelentős előrelépések között kiemelte a helembai Ipoly-híd építését, ami határon átívelő forrásból a régió egyik meghatározó beruházása.

A megyeelnökjelölt a szociális és az egészségügy terén elért eredményekről is beszámolt:

Valamennyi szociális intézményben volt felújítás, modernizáció. A legérzékenyebb témában, a kórházak tekintetében is szemmel látható eredmények születtek. Azzal, hogy a megyei kórházak működtetését átvette a magánszektor, máris javultak a feltételek, a fejlesztések. Ezen időszak alatt a magánszféra annyi beruházást invesztált a kórházakba, mint azelőtt húsz év alatt összesen.”

Csenger szerint komoly eredményeket értek el a szakoktatás feltételeinek modernizálása terén, s jelentősen sikerült megerősíteni a civil szféra és a települések kulturális-, sport-, műemléki- és idegenforgalmi támogatásainak a rendszerét is. Mint mondta, ezek nagyban hozzájárultak a kisebb-nagyobb szervezetek aktív tevékenységének kifejtéséhez:

Úgy látom, hogy mindezzel gyakorlatilag helyrebillent a regionális igazságosság elosztásának elve, ami korábban sajnos csorbult. Látható, hogy már egy megyei alelnökséggel milyen eredményeket sikerült elérni az itteni régió számára, egy esetleges ispáni tisztségből pedig tovább bővülhetnének a lehetőségek, és akár a múlt aránytalanságait is sikerülhetne pótolni, behozni.”
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.