2022. szeptember 19., 10:36

Először rendeztek várfutást Füleken

A Nógrád Sport Egyesület polgári társulás idén első ízben rendezett várfutást Füleken. A versenyen 5km-es távon mérhették össze gyorsaságukat a futók és a Nordic walking-ban nevezők. A gyerekeknek pedig akadályfutó versennyel készültek a szervezők.

Várfutás
Fotó: Szvorák Emese

A szeszélyes időjárással és az erős széllel is meg kellett küzdeniük az első várfutás résztvevőinek. A vasárnap délelőtt megrendezett sportesemény szépszámú érdeklődőt vonzott. Közel 100 futó és gyalogló nevezett a rendezvényre. Kovács Zsuzsanna, szervező, a Nógrád Sport Egyesület polgári társulás tagja portálunknak elmondta, a gyerekeknek akadályfutó versennyel készültek. Az 1-4. és az 5-9. évfolyamot külön értékelték, de részt vettek rajta óvodások is.

„A felnőtteknél volt férfi és női kategória, ezen kívül a 16-39 éves kor közöttiek, és 39 pluszosok kategóriája. Nem akartunk több korcsoportot, mert nem tudtuk hány futó érkezik az első évadra. Az útvonalat az alapján választottuk, hogy a város utcáin belül legyünk, hiszen ez egy városi futóverseny” – nyilatkozta a szervező.

Bartko András a Zenit Salgótarján színeiben nevezett. Havonta legalább egyszer részt vesz futóversenyen, de ez a hétvége rendhagyó volt számára a tekintetben, hogy szombaton 10 km-es távot teljesített. Vasárnap pedig a 39 pluszosok kategóriájában első helyet szerzett Füleken.

Várfutás
Fotó:  Szvorák Emese

„7-8 éve futok versenyszerűen. Rövidtávon és hosszabb, 10-15km-es félmaratoni távokon is szoktam indulni. Az 5km-es futásnál az a lényeg, hogy az elején be kell osztani az erőt, mert hogyha az elejét elfutod, akkor többet veszítesz vele, mint nyersz” – mondta András, aki 17perc 15 mp alatt teljesítette a távot.

Papp Réka élete első futóversenyén van túl, és rögtön az ötödik helyen végzett a 16-39 közöttiek csoportjában.

„Az edzőm, Szvorák Lilla motivált abban, hogy a csapattal nevezzünk a versenyre. Óriási élmény volt mindannyiunk számára. Általában öt kilométert szoktam futni hobbi szinten is, és a mai időm 26 perc 16 másodperc volt. Ez egyelőre a személyes rekordom, aminek nagyon örülök” – nyilatkozta Réka.

Várfutás
Fotó:  Szvorák Emese

A Nógrád Sport Egyesület polgári társulás másfél éve alakult azzal a céllal, hogy népszerűsítsék a sportot Füleken és környékén. Így a helyiek vélhetően a jövőben is örülhetnek hasonló jellegű sporteseménynek. A várfutást is hagyományteremtő szándékkal szervezték. A megmérettetésen az első három helyezettet díjazták, akik értékes nyereményekkel gazdagodtak.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.