A keresztény hadak egy győztes csata után prédálták fel a török tábort. Vesztükre!
Egyre többek fejében fordul meg a külföldre való költözés lehetősége.
A Datarttal egyazon anyavállalat alá tartozó hej.sk a hétfői napon (január 29.) hivatalosan is kivonult a szlovák piacról.
Továbbra is sok hamis bankjegy kerül forgalomba, odafigyeléssel, illetve az erre vonatkozó tesztek elvégzésével könnyen kiszűrhetjük ezeket.
A jármű kerekeit elöl-hátul hernyótalpakra cserélték.
Hazatérhetett a kórházból hétfőn Katalin walesi hercegnő, Vilmos brit trónörökös felesége, aki csaknem két hete hasi műtéten esett át.
2021-ben magyar, szlovák, angol és német nyelvű táblát is elhelyeztek a szobor talapzatán
Elon Musk, amikor X-szé rebrandelte a Twittert, olyan szellemben fogalmazott: azt szeretné, ha a platform mindenre (is) jó lenne. Ebbe az irányba egy újabb lépést tett, mostanól fogadni is lehet az oldalon.
Akár nyolc évet is kaphatnak.
Egyre nagyobb szerephez juthat a mesterséges intelligencia, a cégekben különböző munkafolyamatok elvégzésére már most is sikeresen használják.
Tavaly több mint 30 ezer fertőzöttet regisztráltak az öreg kontinensen.
Dunaszerdahelyen járt Tapolyai Emőke.
A fájdalom hosszú távú figyelmen kívül hagyása egy komolyabb probléma figyelmen kívül hagyásához vezethet.
A Krížna hegycsúcs közelében lezúduló hó két embert sodort el.
A meglepő, szokatlan újítások pedig sokkal fontosabbak lehetnek, mint a már ismert technológiák finomítása, tökéletesítése.
A rendszerváltás számomra, nem túlzás mondani, az újjászületést jelentette.
A regénybeli detektív imádta az ételeket, és tökéletesen kifinomult ízléssel rendelkezett e tekintetben.
Úgy tűnik a háborús konfliktus sújtotta országban nemhogy nem jelent gondot egy azonos kategóriájú hagyományos autónál jóval drágább Tesla megvásárlása, hanem a vásárlóerőnek egyenesen jót is tett a háború.
Szívmelengető látvány tárul elénk, a táj és a természet harmóniája, mely az embert pozitív energiákkal tölti fel. Legyél keresztény, vagy sem, Csíksomlyót minden magyarnak életében legalább egyszer látni kell.
Ha valaki nem rendelkezik japán felmenőkkel, hogyan képviselheti az ország szépségideálját?
A menta gyógynövény nem tartalmaz koleszterint; gazdag illóolajokban, vitaminokban és élelmi rostban, amely elősegíti az emberi test vér koleszterin és vérnyomásának szabályozását
Most elkerül bennünket, de jöhet egy másik, amely becsapódhat a Földbe
2022 márciusában, a felújított Postapalota épületében nyílt meg Budapesten a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont. A pénz útja című ingyenes, bár előzetes regisztrációhoz kötött kiállítás európai viszonylatban is egyedülállónak tekinthető.
Talán próbáljanak kevesebbet lélegezni a tanulmány készítői.