Az OĽANO négyes koalíciót akar, de más helyzetre is felkészül.
Sulík: Szlovákia az egész fűtési szezonra elegendő gázszerződést kötött.
Szombaton öt pontba gyűjtött javaslatot terjesztett elő a koalíciós tárgyalásokon, amely szerinte megoldást hozhat.
Richard Sulík, az SaS elnöke szerint szeptembertől ellenzékben lesz az SaS.
A sokat látott Bôrik kormányhotel falai csak azért nem omlottak le, mert ennél sokkal csúnyább dolgokat is láttak már.
Várhatóan szombaton (augusztus 20.) tárgyalnak újra a kormánypártok a koalíció jövőjéről.
Már a parlamentben is elkezdtek takarékoskodni az energiával, más kérdés, hogy Sulík vagy Matovič fogja-e lekapcsolni a villanyt, vagy ezt is Kollárra hagyják.
Sulík szerint személyesen Igor Matovič tehető felelőssé számos elhibázott kormányzati intézkedésért.
Milan Krajniak szerint viszont a koalíciós partnerek közti viszony szétveréséhez vezetnek a személyi kérdésekben osztogatott tanácsok.
Sulík fia nyíltan elmondta, mit gondol a nőkről, a szexualitásról, a klímaválságról, a homoszexuálisokról, illetve a rasszizmusról.
A két politikus a hogyan tovább kérdésére próbál meg választ találni.
Hogyan lesz ebből kormány?
Az SaS szóvivője közölte, hogy Sulík elfogadta a meghívást.
Az SaS már nem tagja a kormánykoalíciónak – jelentette ki Richard Sulík pártelnök, gazdasági miniszter keddi sajtótájékoztatóján.
Nem kell attól félnünk, hogy megfagyunk télen. Már elegendő gáz van a tározókban.
Heger szerint Sulík hozzáállása és az a mód, ahogy a koalíciós partnereket a fontos döntésekről tájékoztatja, arról árulkodik, hogy nem akar tárgyalásos úton közös megoldást találni.
Az SaS még tárgyalna.
Az OĽaNO elnöke szerint Sulík kormánybuktató terve már régen készen áll.
Nem támogatja Boris Kollár, a Sme rodina elnöke, hogy új koalíciós szerződésről tárgyaljanak.
Darina Malová politológus, a Komenský Egyetem munkatársa szerint a széteséshez közelít a kormány és előbb vagy utóbb előrehozott parlamenti választás jön.
A legnagyobb kormánypárt egyértelműen visszautasítja az SaS hivatalosan át sem adott ultimátumát, még csak tárgyalni sem hajlandóak Igor Matovič pénzügyminiszter visszahívásáról.
Az idén négy minisztert szeretett volna leváltani az ellenzék; csak júniusban három fölött függött Damoklész kardja.
Ha Igor Matovič nem lép vissza a pénzügyminiszteri poszttól, akkor a párt távozik a kormányból.
A kormány tarthatatlan helyzete miatt a szlovák közvélemény mára oda jutott, hogy Sulíktól azt kérik, az ország érdekében buktassa meg a kormányt.