Az önkéntes mentésre nem Olaszország kérte fel a civileket.
Annyi pénzt kellene fizetniük, hogy ráfizetnének.
Már nem lesz több felmérés a választásig.
Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga alkotta római kormány felbomlását vetíti előre az európai parlamenti (EP) választásokat követően a szombati olaszországi sajtó.
A hajón 49 kimentett ember, köztük 12 kiskorú, valamint tíz fős legénység található.
Az olasz baloldal Európáért kampányol.
Több mint 94 százalékkal kevesebb migráns érkezett év eleje óta Olaszországba tavalyhoz képest.
Olasz kormányfő reagál a hatalmi erőterek változásaira – Washington rögtön bírálja.
Megáll az ember esze, akkora képtelenség.
Fokozatosan átrendeződnek az erőviszonyok Olaszországban.
Áthelyezik a migránsok egy csoportját.
Hollandia nem kér a hajó utasaiból, annak ellenére, hogy holland felségjel alatt szeli a tenger habjait.
Visszaküldték az illegális bevándorlókat.
Soros György emberei Itáliában is sok pénzt osztottak.
A 80-as években Francois Mitterrand francia szocialista elnök vezetése alatt Franciaország nem adta ki Rómának az Olaszországban bűncselekményt elkövető szélsőbaloldaliakat.
A migránsok mintegy 2500 eurót fizettek azért, hogy gyors motorcsónakon szállítsák át őket illegálisan Olaszországba.
Szeretné, ha létrejönne egy "lengyel-olasz tengely".
A költségvetés első változatában a kormány jövőre 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel számolt.
Olaszország államadóssága 2300 milliárd euró, a GDP 131 százaléka.
Hat ember meghalt, többtucatnyian megsérültek. Tizenkét sérültnek súlyos az állapota, egyeseknek közülük veszélyben van az élete.
Olaszország is kihagyja a marrákesi csúcstalálkozót.
Rendet tettek a zűrzavarban.
Szombat este egy tucat aktivista zárta el az utat Genovában egy autópálya-felhajtónál.
A lefoglalt értékek a Valtur turisztikai vállalatcsoport tulajdonában állnak, amelynek néhai tulajdonosa, Carmelo Patti a hatóságok szerint a maffiához köthető.