2019. január 15., 12:44

Olasz leleplezés: így akarta Soros irányítani az olasz kormányt

Az Il Giornale című olasz konzervatív lap a Milliós eső Olaszország felett: itt van, aki Soros pénzét kapja című, 2018. december 20-án megjelent cikkében a Soros-féle álcivil szervezetek 2017-es finanszírozását elemzi röviden.

soros-gyorgy-italia.jpg
Fotó: archívum

Az oknyomozó riport arra is fényt derített, hogy Soros György arra akarta rávenni a technokrata Mario Monti akkori olasz miniszterelnököt 2011-ben, hogy kérjen pénzügyi segítséget Brüsszeltől. A brüsszeli utasításokat egyébként rendre teljesítő Mario Monti azonban ezt visszautasította, azt mondta, nem akar gyámság alá kerülni.

A Tűzfalcsoport által szemlézett cikkben az áll, hogy a milliárdos spekuláns az alapítványain keresztül 2,1 millió dollárt fizetett ki azért, hogy a migrációt támogassa a gyakorlatban, és sajtókampányokkal is.

A Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány (Open Society Foundation - OSF) által biztosított adatok alapjána pénz 52 százaléka egyenlőséggel és diszkriminációellenes küzdelemmel foglalkozó projektekre ment el, míg a támogatás 22 százaléka a gazdasági progresszió támogatására, 14 százaléka emberjogi intézményekhez, 6-6 százalék pedig az információs szektornak, illetve a „demokratikus gyakorlatok” támogatására jutott.

A lap szerint nehéz pontosan megszerezni minden, az anyagi támogatásból részesült szervezet nevét, de például az Olasz Menekültügyi Tanács 2016-ban két „adományt” is kapott 100 ezer 259 dollár, illetve 24 ezer 500 dollár értékben.

De finanszírozta Soros alapítványa az Arcigay olasz melegjogi egyesületet is összesen 150 ezer dollár értékben.

Végül vannak azok az egyesületek, nonprofit szervezetek és nem kormányzati szervezetek, amelyek „együttműködnek” (esetükben már nem tüntette fel a Soros-alapítvány az adományok összegét).

Az Il Giornale korábban arról is írt, hogy a 2011 és 2013 között Olaszországot irányító technokrata miniszterelnök, Mario Monti bevallotta, hogy 2011-ben felhívta a bevándorláspárti spekuláns, és azt "tanácsolta" neki, hogy kérjen pénzügyi segítséget az Európai Uniótól. Monti 2011. novemberében került kormányra, így ez a beszélgetés az első napokban történhetett. Az akkori olasz miniszterelnök (akinek "szakértői kormánya" élén egyébként az lett volna a feladata, hogy kezelje a pénzügyi válságot, ennek ellenére a már akkor is egekbe szökő, 116 százalékos államadósságot 129 százalékra tornázta fel másfél év alatt) elutasította Soros kéretlen javaslatát. Azt mondta: nem akart brüsszeli gyámság alá kerülni.

Ahogy nyilatkozta:nem kívánták megfogadni az olasz helyzet miatt különösen »aggódó« Soros eme tanácsát, mivel el akarták kerülni a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank alkotta gyámkodó trojka mentőcsomagját.

Monti szavait árnyalja, hogy a bevándorláspolitikában Soros támogatója, a bevándorláspárti spekulánssal összhangban hevesen bírálja a jelenlegi olasz kormány és Matteo Salvini belügyminiszter határozott és sikeres politikáját.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.