Vérmes környezetvédelmi jogászkodás helyett
Otto von Bismarck figyelmeztetett: "A törvények olyanok, mint a kolbász. Jobb, ha nincs ott az ember, amikor készülnek." Azóta eltelt több mint egy évszázad, a politika sokkal transzparensebb lett, mint a Vaskancellár idejében, így a kormányalakítás gyakorlatilag élő adásban zajlott a szemünk előtt.
És ez így van jól. A Bëlga együttes azzal fejezi be második, Jön a Gólem! albumának Képviselő boogie című opusát, hogy "mi választottuk őket, minket képviselnek". A választó felvidéki magyaroknak ez csak egy részére igaz, ezzel együtt is jó elcsámcsogni a folyamaton, nézni az alkukat, az egyezségek megszületését, azok felrúgását, felülíródását; a fékek és ellensúlyok egymásnak feszülését a rendszerben.
Robert Ficót eddig háromszor láthattuk kormányt alakítani. 2006-ban, elsőbálozóként sorra hívta magához, az akkoriban még fele ekkora pártszékházába a parlamenti pártokat. Minden egyes találkozó után sajtótájékoztatót tartottak az ott tülekedő, akkoriban még a maihoz képest sokkal kevésbé online fókuszú sajtónak. Le(he)ttek volna más lehetőségek is, de a hatalmat akkor még csak tanuló pártelnök azt választotta, amely számára a legegyszerűbb volt, és a Mikuláš Dzurinda két reformkormánya óta a vályúhoz való visszatérést a startgépben álló versenylóhoz hasonlatos, finom remegéssel váró Vladimír Mečiart és Ján Slotát választotta.
2012-ben ennél lényegesen könnyebb helyzetben volt. Kívülről úgy képzelném el, hogy a pártházon belül összehívta a fiúkat – nő nem volt az alapfelállásban, csak a végére csatlakozott be Zuzana Zvolenská –, és elmondta nekik, hogy ki milyen tárcát kap. Ám a csapatból, illetve az azóta eltelt időszak történéseiből és nyilvánossá lett információiból tudjuk, hogy a párt körüli gazdasági erőtér is befolyásolta az egyes kinevezéseket. Ő maga ekkor mértékletességről, visszafogottságról, az egyedül kormányzás felelősségéről nyilatkozott. Legalább megtudhattuk, mindezen fogalmakról milyen a Smer elképzelése.
Ekkor, bár a belügyminiszter ugyanaz volt, már nem vertek diáklányokat és szurkolókat, viszont a párt szalonnacionalista szárnyának reprezentánsai a kulturális és az oktatási tárcák élén, kiegészülve – mint később megtudtuk, a főként egészségügyi érdeklődésű – Pavol Paškával, továbbra is sok gondot okoztak a magyar kisebbségnek.
2016-ban megint csak más volt a kormányalkotási konstelláció. A Smer 49 képviselői helye tekintélyt parancsoló volt, hisz a következő legsikeresebb párt, az SaS a felét sem kapta, 21 képviselői helyet. A parlamentbe először jutott be nettó náci párt, Marián Kotleba ĽS Naše Slovenskoja képében. Szintén újonc volt a politikailag ismeretlen Boris Kollár-féle, már tudjuk, hogy kétszer használatos Sme rodina is. A korábbi, ráncfelvarráson átesett koalíciós partner, a Szlovák Nemzeti Párt kézenfekvő választás volt, de az még mindig csak 64 képviselő. Hát hogy lesz ebből többség, amikor a Most-Híd körbeplakátolta az országot azzal, hogy el tudjuk-e képzelni a Smer nélküli kormányzást, mert ők igen. Utóbb megtudtuk, ők maguk ezt úgy értelmezték, hogy ez egy gondolatkísérlet volt, mert egyébként van az a pénz, amiért nem. A sunyi Radoslav Procházka patikamérlegen készült projektpártja, a #SIEŤ pedig a kormánykoalíció hasznos hülyéjének bizonyult, még azelőtt felbomolva, hogy a komoly játék elkezdődött volna. A többit tudjuk.
Robert Fico nagy taktikus, aki fegyelmet tart (párt)háza táján. Míg Peter Pellegrini, a Hlas, és Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke igyekeztek minél hamarabb "kiszivárogtatni" miniszterjelöltjeik nevét, a kormányalakítási megbízást kapott legerősebb – jövőbeli – kormánypárt elnöke kivárt, és valóban Zuzana Čaputová államfőnek mutatta be elsőként a Smer miniszterjelöltjeinek nevét.
Legelőször Peter Pellegrini pártjának miniszterei lettek ismertté. A sikeresen tárgyaló, "állítólagos" szakadár politikus a házelnöki poszt mellé hét miniszteri, és jó pár államtitkári széket szerzett be pártjának. A belügyminiszter Matúš Šutaj Eštok, a gazdasági miniszter Denisa Saková, az egészségügyi miniszter Zuzana Dolinková, a munkaügyi miniszter Erik Tomáš, az oktatási Tomáš Drucker, a beruházásokért és regionális fejlesztésekért felelős tárcavezető pedig Richard Raši lesz. Ők mindannyian kipróbált káderek, akik már legalább államtitkárként bizonyítottak, de Saková, Drucker és Raši miniszter is volt. Peter Kmec neve csenghet leginkább ismeretlenül, ő az európai és helyreállítási alapokért felelős miniszter lesz.
Robert Fico a "három tenor" közül utolsóként hozta nyilvánosságra jelöltjeit, akik között legfeljebb ha azon lepődhetünk meg, hogy Robert Kaliňáknak nem hoztak létre egy Mikrofon- és Hangosításügyi Minisztériumot, látva a kampányban különös érdeklődését a hangtechnika iránt. Helyette a Védelmi Minisztériumot vezetheti, ahol egy titkosszolgálat fog a keze alá dolgozni, és számtalan titkosított közbeszerzésre lesz lehetősége. Egy ideig lebegtették azt is, ki lehet a külügyminiszter. A karrierdiplomaták valahogy nem tülekedtek ebbe a kormányba, így Juraj Blanárra esett a választás, akinek nem ez a fő profilja. A korábbi középkáder, Boris Susko vezetheti az igazságügyet, a pártstruktúrákba szintén mélyen beágyazódott Richard Takáč a mezőgazdasági tárcát kapta. Ladislav Kamenický Peter Kažimír Szlovák Nemzeti Bankba való katapultálása után már volt pénzügyminiszter, így számára nem lesz ismeretlen a terep.
A Szlovák Nemzeti Párté lett a 2024 januárjában felálló idegenforgalmi és sportminisztérium, melynek vezetője várhatóan Ján Krišanda lesz. A nemzetiek a Kulturális Minisztérium élére Martina Šimkovičovát jelölték, amitől az érzékeny kulturális terület reprezentánsainak felállt a szőr a hátán. Bár a miniszter politikai tisztség, Šimkovičová esetében viszonylag kevés kulturális összefüggést tudunk kimutatni.
Végére hagytuk a problémagócot, az egyedülit, akinek kinevezését Zuzana Čaputová államfő elutasította: Nagyócsa polgármesterét, Rudolf Huliakot. Neki a környezetvédelemhez legfeljebb annyi köze van, mint Martina Šimkovičovának a kultúrához, de, mint megtudtuk, neki legalább van véleménye bizonyos szegmensekről – pl. barna medve, globális felmelegedés –, még ha ez nem is találkozik mindig a "tudományos konszenzussal”. Amellett, hogy Huliak lekezelő módon nyilatkozott az LMBTQ+ emberekről, a környezetvédelmi elveivel szemben állókat nem az "eszmebarrikádokra" hívta összecsapásra, hanem kifejezetten a halálukat kívánta. Nem sok jót ígérne, ha ez lenne a kormányzati kultúra. Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy a parlamentben, valahol a hátsó padsorban azért elfér ez a hangnem? Nem, ott sem, Huliak ennek ellenére választható volt. A köztársasági elnök és mások által bírált kijelentéseit nem a szeptember 30. óta eltelt időszakban tette, hanem jóval korábban, és gyakorlatilag folytonosan. Mindez mégsem bizonyult választhatósága akadályának. Kormánytag pedig az lehet, aki a választhatóság feltételeit teljesíti.
S mivel a kommunista normalizátor Vladimír Mináčot is az amen szó használatára bíró, minden alkotmány feletti Alkotmány meglehetősen lax módon írja körül a kinevezésen túli hatásköröket, a környezetvédelmi tárca vezetőjének kinevezése akár vérmes jogászkodásba is torkollhatott volna. De nem így lett
Robert Fico negyedik kormányát 25 nap alatt sikerült összekalapáni, ami se nem túl rövid, se nem túl hosszú időszak, a hazai, fiatal demokrácia viszonyai közt átlagosnak mondható. Még egy kicsit elhuzakodhattak volna Huliak kinevezése körül, s Fico további kellemetlen perceket szerezhetett volna a köztársasági elnöknek. De a Smerhez közeli források szerint Fico számára fontos volt, hogy az EU-csúcson már ő képviselhesse Szlovákiát miniszterelnökként. Így az SNS a szintén párton kívüli Tomáš Tarabát jelölte a minisztérium élére, ami már átcsúszott Čaputovánál.
Mindez azonban a kormány jellegéhez vajmi keveset fog már hozzátenni. Az már eldőlt akkor, amikor kiderül: Robert Fico lesz a miniszterelnök. A többi már csak kozmetikázás.
Megjelent a MAGYAR7 43. számában.
