Nem érkezik egyedül.
Az Európai Emberjogi Bíróság megerősítette, hogy foglalkozik Robert Fico beadványával. A miniszterelnök azért fordult a testülethez, mert amikor ellenzéki politikus volt, lehallgatták.
Állandó párbeszédre van szükség a két ország között.
A szlovák kormányfőt cseh kollégája, Petr Fiala fogadja Prágában.
A kormányhivatal előtt szerveztek tüntetést a pozsonyi Comenius Egyetem újságíró-hallgatói tiltakozásul Robert Fico újságírókkal szemben tett kijelentései miatt.
Robert Kaliňák, a Smer második embere belügyminiszterként működött Robert Fico kormányaiban.
Jövőre oldaná európai helyzetét a Smer. Fico azt ígéri, nem óhajt a földöm kúszni; a berlini miniszterelnöki látogatása után látnak majd tisztábban a témában.
A 2020-2023 közötti időszak során számos olyan korrupciós ügyet feltártak, amelyek gyökere 2016-2020-ba, azaz az előző Smer&tsai-kormány idejére nyúlnak vissza. Éppen ezért érdekes, mit tartalmaz a kormányprogram korrupcióellenes fejezete.
A kormányprogram szerint a kabinet az agrárpolitikára mint komplex egészre tekint, stratégiai célja, hogy az ország jelentősen növelje az élelmiszer-biztonságát.
Bizalmat kértek a törvényhozástól.
Novemberben a Smer-SD nyerte volna a parlamenti választást a szavazatok 24%-ával.
Úgy tűnik, késhegyre menő vitákkal nem kell számolni.
Ukrajna néhány európai partnere elkezdte újragondolni korábbi nemzeti vállalásait.
Robert Fico (Smer-SD) kormányfő az eddigi ukrajnai szállítmányok miatt új leltárt kér Robert Kaliňák (Smer-SD) védelmi minisztertől a katonai felszerelésekről.
Fico az ország szempontjából rendkívül fontosnak nevezte a kulturális minisztériumot, és arra kérte a minisztert, hogy kiemelt figyelmet szenteljenek a szlovák történelem legfontosabb mérföldköveinek, eseményeinek és személyiségeinek.
Még mondja valaki, hogy a szlovák politika nem kedveli az abszurd humort. Pedig de. Már csak a címben foglalt mondat miatt is érdemes volt a választóknak Igor Matovičot átbuktatniuk a parlament küszöbén.
Fico: Egyes folyamatok most blokkolva vannak, de a kormányprogram elfogadása után szabad lesz a kezünk
A szociális terület prioritás lesz a Smer számára, ezért látogatott elsőként a Munka-, Szociális és Családügyi Minisztériumba Robert Fico miniszterelnök. De mi a helyzet a kisebbségi kérdéssel?
Robert Fico kormánya a második kormányülést követően kinevezte az újabb államtitkárokat.
Grendel: Ficót csak a rendőrség feletti ellenőrzés megszerzése érdekli.
És többé nem is akar mobilt látni.
Még idén sor kerülhet az első kihelyezett ülésre.
A szlovák állampolgársági törvény szigora a kimutatások szerint az 1033 cseh, az 1026 német, valamint a 696 osztrák állampolgárságot felvevőt sújtotta leginkább.
Otto von Bismarck figyelmeztetett: "A törvények olyanok, mint a kolbász. Jobb, ha nincs ott az ember, amikor készülnek."