Az állatvédők reggeltől tiltakoznak a páviánok elaltatása ellen.
Elsősorban az idősebbeket viselte meg a nagy meleg.
A Köbölkút és Párkány közötti Farma Levan szilvaültetvényén várják a szüretelőket.
A biztosító arra kéri ügyfeleit, hogy kizárólag hivatalos csatornákon kommunikáljanak a biztosítóval.
Meggyőződéssel állítja, mások azonban kételkednek ebben
Új felsőoktatási törvényt, ösztöndíjakat és a hazai oktatás minőségének növelését célzó reformokat sürgetnek a tehetségek megtartása érdekében.
A gép roncsait megtalálták, a pilótákat nem.
Amikor a kreativitás és fantázia világa találkozik.
Időben reagált a pilóta a madárrajra.
Gazdag programmal készül a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség Szent István ünnepére.
A nemzetiek kezdeményezik a szlovák EB-biztos távozását posztjáról.
Ittas és jogosítvány nélkül vezető sofőrt és fülön csíptek a Dunaszerdahelyi járásban.
Két egymást kizáró állítás.
Netanjahu több miniszter elé terjesztette a javaslatot, akik egyetértettek abban, hogy ezután egy külön hivatalt hozzanak létre az elcsatolt területek igazgatására
A legnagyobb német ellenzéki párt vezére Budapesten járt, a Zöldek nagy bosszúságára.
Boa Vista szigete nem kínál nagy attrakciókat vagy nyüzsgést, mégis felejthetetlen élményt nyújthat.