POZSONY. Megjelent a Carissimi idei első száma. Az idén már a harmadik évfolyamába lépett magyar nyelvű lap az információk segítségével esélyt kíván adni a fogyatékos és egészségkárosodott embereknek.
POZSONY. Nagyszombat megye és a kórházak keresik a pénzt az orvosok béremeléséhez. Erről egyeztetnek ma Nagyszombatban az érintettek – erősítette meg a Hírek.sk-nak Horváth Zoltán, a dunaszerdahelyi kórház igazgatója. Tibor Mikuš nagyszombati megyefőnök szerint a helyzet komoly!
DUNASZERDAHELY. Napok óta szokatlanul hideg az időjárás egész Európában. Ez elsősorban a csecsemőket, a krónikus betegségben szenvedőket, a szívbetegeket és az idős embereket viseli meg.
BRÜSSZEL. A liberális frakció korábban már szorgalmazta olyan eljárás megindítását, amely kimondaná, hogy Magyarországon veszélybe kerültek az uniós alapértékek.
POZSONY. Jaroslav Hašèáktól, a Penta pénzügyi csoport társtulajdonosától eltérően Zoltán Varga nem járt sikerrel. Õ is bírósághoz fordult azzal a kérelemmel, hogy tiltsák be Tom Nicholson Gorilla-botrányról szóló könyvének kiadását.
POZSONY. Az Esterházy János Társulás szervezésében mutatták be Csáky Pál „Álom a szabadságról” című esszékötetét a Magyar Koalíció Pártjának székházában. A kötet sajátos válasz arra a kérdésre, amelyet a politikusés közíró szerint minden gondolkodó szlovákiai magyarnak fel kellene tennie: miért tartunk ott, ahol tartunk és melyek lehetnek a kitörési pontok.
PRÁGA. Közvetlen államfőválasztást vezetnek be Csehországban, s Václav Klaus utódját 2013 elején a parlament két háza helyett már az ország lakossága fogja megválasztani.
LONDON. Ha egy teljes reggeli részeként csokitortával kezdjük a napot, az segíthet a fogyásban - idézte izraeli kutatók megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása (www.telegraph.co.uk).
POZSONY. Egy most közzétett dokumentum szerint Daniel Lipšicet a kilencvenes években, sorkatonai szolgálata idején beszervezte a katonai elhárítás.
DUNASZERDAHELY. A nagy hideg miatt Dunaszerdahelyen is megnyitottak egy melegedőt. a városban már áldozatot követelt a fagy. Egy köbölkúti asszony halt meg a hideg miatt.
POZSONY. A probléma leginkább Nagyszombat, Nyitra, Besztercebánya és Kassa megye déli járásait érinti - állítják a szakemberek.
NAMÍBIA. Az állati élet első bizonyítékaként említett szivacsfosszíliákra bukkant tudósok egy csoportja Namíbiában. A felfedezés a szakemberek szerint átírhatja az állatok fejlődésének történetét.
SZAKOLCA,DUNASZERDAHELY,GALÁNTA. Nagyszombat megyének nem áll a rendelkezésére olyan anyagi forrás, amelyből -- a törvény előírásának megfelelően -- megemelné a fennhatósága alá tartozó kórházak orvosainak bérét. Erre az idei évben közel 4,5 millió eurót kellene fordítania. Az égető problémával ma foglalkoztak a megyei képviselők.
POZSONY. Nem változtatott a pozsonyi törvényhozás a szlovák alkotmány szövegén a magyar alaptörvényre reagálva. A parlament ma elvetette Róbert Madej és Marek Maïariè képviselők (Smer-SD) alkotmánymódosító javaslatát, amely kimondta volna, hogy Szlovákia csak az egyéni jogokatismeri el, a közösségi jogokat nem.
POZSONY. Bugár Béla a Hírek.sk kérdésére megerősítette, őt már kihallgatta a rendőrség az ún. Gorilla-ügyben. „A legkisebbekkel kezdik“ – jegyezte meg a pártelnök, aki visszautasítja, hogy személyét a Gorilla-tiltakozásokon megfogalmazott követelések címzettjeként emlegessék.
POZSONY. A szlovák kormány ma sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a parlament a többségi támogatás ellenére nem tudta elfogadni azt az alkotmánytörvényt, amely lehetővé tette volna a Meèiar-amnesztiák eltörlését.