POZSONY. Az igazságügyi alkalmazottak 88 százaléka részt kíván venni a februárra tervezett sztrájkban – erősítette meg Marta Božková, az igazságszolgáltatásban dolgozók szakszervezetének elnöke.
POZSONY. Az amerikaiak után az olasz AgustaWestland társaság is felkínált helikoptereket a szlovák hadseregnek. Bár a védelmi minisztérium azt állítja, egyelőre semmiféle ajánlatot nem kaptak, az olasz cég szóvivője, Geoff Russel úgy nyilatkozott a dologról, mint megtörtént tényről.
POZSONY. A családról szóló február hetedikei referendum során a börtönök lakói is véleményt nyilváníthatnak.
POZSONY. Bemutatta a Polgári Vízió 2016 stratégiai dokumentum tizedik részét a Most-Híd párt hétfőn.
BRÜSSZEL. Rendkívüli ülésre hívták össze hétfő délutánra a NATO-Ukrajna Bizottságot - közölték az atlanti szövetség brüsszeli székházában. Az Európai Unió segélyszállítmányok légi küldését jelentette be.
PÁRIZS. Jó hír a krónikus migrénben szenvedőknek: még a vakítóan fájdalmas fejfájások legsúlyosabb formája sem okoz károsodást az agyban.
POZSONY. Jelentős változások várhatók a polgári eljárásjog terén. Tomáš Borec igazságügyi miniszter kedden terjeszti a törvényhozás elé a polgárjogi kódexeket, amelyek az idei első, sorrendben 46. parlamenti ülés nyitányát képezik.
BUDAPEST. Az Egyesült Államok új nagykövete elkötelezett a magyar-amerikai együttműködés és annak javítása iránt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 A Lényeg című műsorában.
ATHÉN. A hétvégi görögországi választásokon a legtöbb voksot szerző radikális baloldali párt a jobboldali Független Görögök (ANEL) párttal köt koalíciót - közölte hétfőn az utóbbi párt vezetője.
KIJEV. A hét halálos áldozaton kívül 24 katona sebesült meg 24 óra alatt a szakadárokkal vívott harcokban az ország keleti részén - közölte hétfőn Vladiszlav Szeleznyov, az ukrán fegyveres erők főparancsnokságának szóvivője.
Az emberek még mindig nem szokták meg az ételek új ízét. Az éttermekben és az étkezdékben már néhány hete csaknem a felével kevesebb sót használnak, mint korábban használtak, a vendégek azonban kérik a sót, amellyel „feljavítják” ételeiket.
POZSONY. Robert Fico miniszterelnök nem lát okot arra, hogy rossznak nevezze a közte és Andrej Kiska köztársasági elnök közötti kapcsolatot. Havonta találkozik az államfővel, s ezt ezután is folytatni kívánja.
POZSONY. A február 7-i referendummal, illetve a család kérdéskörével foglalkozó vitákból hiányzik a szakemberek véleménye – értettek egyet a TA3 hírtelevízió „Politikában“ című vitaműsorának vendégei.
POZSONY. A vonatkozó törvény hatályba lépése óta eltelt több mint négy és fél év alatt 984 személy veszítette el szlovák állampolgárságát. Közülük legtöbben a cseh állampolgárság felvétele miatt veszítették el a szlovákot – derül ki a belügyminisztérium statisztikáiból.
ATHÉN. A lehetséges 300 helyből 149-et szerezett meg a Sziriza, így a kormányalakításhoz más pártokkal kell tárgyalni.
Pozsony. Jövő évben időszerű parlamenti választásokra való felkészülés elindítása volt a legfontosabb témája a Magyar Közösség Párja hétvégi pozsonyi Országos Tanácsának.