Egy sörgyári állás további egy munkahelyet teremt a mezőgazdaságban, egyet a kiskereskedelemben, kettőt a forgalmazóknál és hármat a vendéglátásban.
Az RÚVZ megkérte az érintett települések polgármestereit, hogy jelentsék be az új kutakat.
Péntek délután Pozsonyba érkezik a római kori, 4. századi Lusoria típusú római kori gálya hiteles másolata, a Danuvina Alacris
Az El Espanol című spanyol lap szerint Nagy-Britanniában több mint 1300, Franciaországban 800 feljelentés érkezett tűszúrásos támadás miatt.
Mátyusföld kincse a Kaszás Attila Kulturális Fesztivál.
A májgyulladás jellemző tünetei: hányás, láz, hasfájás, de több esetben sárgaságról, hasmenésről, légúti problémákról és bőrkiütésekről is beszámoltak a szakemberek.
Az olasz hadsereg egyik tábornokát nevezhetnék ki kormánybiztosnak.
A szociális és munkaügyi minisztérium támogatásával új játszótér épülhet Komáromban.
Az ukrajnai háború február 24-i kitörése óta 667 910 menekült érkezett Szlovákiába.
Az Élményvadászok nevű programszervező csapat 2019 óta serénykedik azért, hogy élménydús, játékos eseményeket biztosítson a párkányi és környékbeli települések számára.
A helyszínre érkező rendőrök komoly erőbedobással igyekeztek összeterelni a szárnyas jószágokat, és begyűjteni a ketreceket.
Az éhezők száma jövőre meghaladhatja a 800 milliót.
A meccs a lefújás után sem ért véget, néhány szurkoló folytatni szerette volna a küzdelmet, igaz, már labda nélkül.
Amikor az ember azt hiszi, már mindent látott...
Összesen nyolc konkrét intézkedést jelentettek be Kínában az amerikai házelnök látogatása miatt.