Tiszteletben tartom a választás eredményét, a választók bizalmának megnyilvánulásaként.
Alakulóban az új koalíció?
Százalékos lebontásban láthatják, hogyan szavazott a Mátyusföld.
Három járásban győzött a Szövetség.
Az intézkedések vasárnap délután 4 órától lépnek életbe.
A két baloldali párt mögött a harmadik helyen.
Második és hatodik hely.
Negyedik helyen végzett a Szövetség.
Csaknem minden második szavazó döntött a magyar párt mellett.
A látogatók Bavlsík Márai fonott kézműves alkotásait is megcsodálhatták.
A Dunaszerdahelyi járás így szavazott.
Forró: Bár igyekeztem mindent megtenni a sikerért, mert hittem benne, a politikai felelősséget természetesen vállalom.
Újra a parlamentben.
Sejtelmes kijelentések.
Magas részvétel mellett.
Tökéletesen elkülönítették a Smer-SD székházában a politikusokat az újságíróktól, így ez első, vak exit pollok közlését sem kommentálta senki a párt vezető politikusai közül.