Amikor a kenyér illata összekovácsolja a falut
A hétvégén immár negyedszer gyűltek össze a szőgyéniek és vendégeik, hogy felelevenítsék a kemencében sült kenyér hagyományát. A szombat délutánt és estét együtt töltve ismét megtelt a pékség friss kenyér illatával, közösségi élménnyel és zenével.

A szőgyéni kenyér mélyen él az emberek emlékezetében, a „szociban” híres volt az egész környéken. Nem csoda, hogy a mostani workshop is sokakat vonzott, Béres Németh Ildikó köbölkúti pékmester vezetésével. Meglepő és örvendetes volt látni, hogy mennyi fiatal lány és fiú is időt szakított arra, hogy a kenyérsütést a gyakorlatban megtanulja.
Ildikó irányításával kovászos fehér parasztkenyér készült, amelyhez teljes kiőrlésű lisztet is adott, hogy ízesebb legyen.
„Minden az alapanyagon múlik” – hangsúlyozta. Ő biogazdaságban termesztett, kövön őrölt búzát használ, amelyhez kovászt ad, mert a tejsavbaktériumok könnyebben emészthetővé teszik a kenyeret.
A pékség tulajdonosával és a kenyérsütések ötletgazdájával, Csókás Patrik kiberbiztonsági szakemberrel beszélgettünk arról, hogyan érintette meg őt a kenyérsütés annyira, hogy megvásárolta a község régi pékségét, saját pénzből felújította, és immár negyedik alkalommal hívja közösségi sütésre a falu apraját-nagyját?
Az első alkalommal azonban fogalmuk sem volt, hogyan kell begyújtani. Végül Kósa Pityu, a régi pékmester segített nekik – bár eleinte tiltakozott, mert a pékmesterségből való kiábrándultságában még a lisztes pultot is elkerüli az üzletekben. A kemencét végül közösen befűtötték, éjszakáztak is mellette, és már elsőre olyan kenyeret sütöttek, amely a régi ízeket idézte.
"Olyan ez a kemence, mintha saját lelke lenne. Néhanap nyers pizzát rendelünk, és belerakjuk – teljesen más íze van, mint a sütőben” – mesélte Patrik hozzátéve, maga is gyakran süt otthon kenyeret – pihenésképpen. És hogy milyen a jó kenyér? „Amit az ember a két kezével készít el” – jött a tömör válasz.
A kezdeményezés mellé most is sokan odaálltak: Csókás Judit, a Regiónia Danubius közössége, a ZSE Alapítvány, Nyitra megye, Szőgyén község és a Seray étterem. Az udvaron termelői piac várta a vendégeket: mézek, sajtok, szörpök, lekvárok és friss zöldségek sorakoztak a standokon.
Patrik a barátokkal az udvart is kitakarították, ahol minifesztivál kerekedett - fellépett a szőgyéni Szőlővirág kórus, a Little Symphony, majd Patrik zenekara, a MadDogX, immár új énekessel. A hangzásról Gergely Csaba, Angliából hazatért stúdiótechnikus gondoskodott.
A kemence tüze nemcsak a kenyeret sütötte meg, de a résztvevők szívét is felmelegítette - így vált az esemény a találkozások, a közös emlékek és az összetartozás ünnepévé.
