Majerský: Úgy látszik, van még itt helye egy konzervatív pártnak
szombati (szeptember 30.) parlamenti választások előzetes eredményei azt mutatják, hogy egy konzervatív pártnak továbbra is helye van a szlovákiai politikában. Ezt Milan Majerský, a KDH elnöke közölte az előzetes eredményekre reagálva, melyek szerint a KDH bejut a parlamentbe.
Továbbá megismételte: türelmesnek kell lennünk, és meg kell várnunk a választások végleges eredményét. "Arra számítok, hogy lesznek még mozgások, a KDH még lejjebb mehet, de úgy vélem, biztosan nem fog öt százalék alá csökkenni" - hangsúlyozta Majerský.
A végleges eredmények meghatározzák majd a választások utáni együttműködés lehetőségeit is - mondta, utalva arra is, hogy ebben az esetben a KDH Tanácsának lesz döntő szava. "Ennek ülése két hét múlva lesz" - tette hozzá Majerský.