A hadsereg rádiólokációs felderítő rendszere azt jelezte, hogy egy célpont engedély nélkül behatolt a román légtérbe és Galac város felé halad.
Nem a szín dönt.
Putyin egy olyan törvényt is aláírt, amelyben állami ünnepnappá nyilvánították szeptember 30-át.
Egyelőre zavartalanul voksolhatunk.
Kitaláltak valamit, majd kérnek érte cserébe valamit.
A Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap délután rendezik Szilvásváradon, az eseményt 15 órától a Duna élőben közvetíti.
Elmaradunk az EU átlagától.
Zavartalan választást.
Minden fontos információ a parlamenti választásokról.
A képviselő természetesen tagadja, hogy ez összeférhetetlenséget jelentett volna, mivel semmiképpen sem magánérdekű, hanem közérdekű témát népszerűsített.
A korszerűsített osztályokon magas színvonalú, átfogó ellátást tudnak majd biztosítani a betegeknek, amely elősegíti egészségi állapotuk javítását és a normális életbe való visszatérésüket.
Csehországban és Lengyelországban is működik a hálózat.
A második nekifutásra sem sikerült dönteni.
Az ukrán elnök kérésére ezúttal a ceremónia visszafogott, résztvevőinek száma pedig korlátozott volt: rabbik vettek részt rajta Ukrajna külünböző városaiból.
Először a koronavírus-járvány, majd Harkiv lerohanása kevés lehetőséget hagyott az ukrán gyerekek számára az iskolákban való jelenléti oktatáson való részvételre.
Volt miből válogatni.