Szlovákiában és Csehországban tanuló diákokat is besoroztak az izraeli hadseregbe
A JOJ televízió szerint több nálunk tanuló izraeli egyetemista kapott már katonai behívót, vagy döntött úgy, hogy visszatér hazájába, és csatlakozik az izraeli hadsereghez.
A szlovákiai egyetemeken megközelítőleg háromszáz izraeli diák tanul. A televízió érdeklődésére néhány egyetem elmondta, hogy több diák már megerősítette, megszakítja a tanulmányait, vagy el sem kezdi azt. „Az egyetemek hallgatói önkormányzata is szorosan figyelemmel kíséri az izraeli diákok körül zajló eseményeket” – fogalmazott Zuzana Bobríková a noviny.sk portálon, a kassai Állatorvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szóvivője.
Hogy milyen hamar, az attól függ, milyen gyorsan sikerül visszajutni Izraelbe, mert ez most nem egyszerű. De vannak információim, hogy az emberek 150 százaléka a laktanyák előtt állt, mert még azok is eljöttek, akik nem kaptak behívót" – mondta Yotam Itzhaki, a Károly Egyetem izraeli hallgatója.
Míg Szlovákiában csak néhány olyan izraeli diák van, aki visszatért a hazájába, addig Csehországban több egyetem már több tucat ilyen diákról beszél, többek közt a prágai Károly Egyetem is.
Az egyetemek egyelőre keresik a módját, hogyan oldják meg a szóban forgó izraeli diákok hiányzását és továbbtanulását.