Amennyiben kicserélné öreg gázkazánját most tegye, akár 600 eurót is spórolhat.
A sorbanállás elkerülése végett jobb már most időpontot kérni.
Megnyílt Nyitra megye Segítő Központja Párkányban a helyi gimnázium épületében.
A közelgő ünnepekre való tekintettel sem érdemes már halogatni.
Elhalaszthatja a tervezett nagyszabású szárazföldi hadműveletet Izrael.
Rámászni tilos!
Mi lesz az ígéretekből?
Az ukrán közlés szerint kilenc orosz katonai helikoptert semmisítettek meg.
Tetszik vagy nem, látni kell, hogy számos állítólagos előnyük mellett jelentős számú negatívummal is számolniuk kell az elektromos autók vásárlóinak.
Zuzana Čaputová hivatalában fogadta a Smer-SD elnökét, Robert Ficót, aki átnyújtotta az új kormány tagjelöltjeinek listáját.
Donald Tusk, a KO elnöke kedd délután a közösségi médiában közzétett videóban a választásokat követő „energikus és gyors döntésekre” szólította fel az államfőt.
Erika Jurinová és Jozef Viskupič, az OĽANO a priatelia megválasztott parlamenti képviselői lemondanak a mandátumukról.
Idén augusztusban már a világ GDP termelésének közel egy harmadát a BRICS országai termelték.
Szeptember elejétől október közepéig 165 vírusos hepatitis A megbetegedést regisztrált a Kassai Regionális Közegészségügyi Hivatal.