A kínai elnök a multilateralizmus megerősítését sürgette, hangsúlyozva az ENSZ-központú, a nemzetközi jogon alapuló nemzetközi rendszer és rend fennmaradását.
Amíg a régi úton haladtunk a Selmeci-hegyek mellett, a Geletneki-völgyben szinte a lábánál jártunk annak a kopár hegyfaroknak, amelynek a tetején már messziről észrevehető volt egy magas kereszt.
Százharminc éve, 1895. szeptember 8-án halt meg Adam Opel, akinek nevét az egyik legismertebb autómárka viseli.
Csak Donald Trump amerikai elnök tudja rábírni Vlagyimir Putyin orosz elnököt az ukrajnai béketárgyalásokra - jelentette ki Karol Nawrocki lengyel államfő hétfőn Vilniusban.
A szépség mellett az intelligencia, a felelősség és a közösségi elhivatottság is kulcsfontosságú szempont.
Másképp igyekszik a társadalom hasznára lenni.
Az első indítványt a bizottság elmondása szerint egyenesen a Hlas-SD nyújtotta be, a másodikat a Slovensko mozgalom.
A zene összeköt címmel első ízben tartottak ingyenes zenei fesztivált a Nógrád vármegyei Bercelen.
Az alkotmánymódosítási javaslatot tavasszal utalták második olvastaba.
A Rimaszombati járásbeli Lénártfalván a Magyar Szövetség jelöltjét, Babús Zsoltot választották a település első emberének.
Könnygáz és gumilövedékek bevetésével oszlatta fel a nepáli rendőrség a fővárosban hétfőn azoknak a fiataloknak a tüntetését, akik egy rendőrségi kordont áttörve a parlament épületébe is megkíséreltek betörni.
A tárcavezető izraeli kollégájával, Gideon Szaárral közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy jelenleg az emberiség a veszélyek korában él, súlyos konfliktusok fenyegetik a világ biztonságát, s ezek közül is kiemelkedik a közel-keleti válság.
Richard Henry Sellers néven jött a világra egy portsmouthi színészcsaládban.
Az ütközés következtében a jármű hátsó ülésén utazó nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Pápai Károly fényképeit a Néprajzi Múzeum őrzi. A néprajzkutató 1890-ben tett öthetes gyűjtőutat Ipolyság, Szécsény és a Karancs vidékén, valamint a Medvesalján.
Terítékre kerül két olyan törvény is, melyeket az államfő újratárgyalásra visszaküldött a törvényhozásba.