Hidak és utak
A közelmúltban több politikai elemző szegezte neki a Magyar Szövetségnek a teljesítendő feladatot, hogy erősíteni kell a szakpolitika terén. Nyilván nem csak a varázslatos ötszázalékos parlamenti küszöb okán, hiszen az nem lehet cél, csak eszköz. Tegyük hozzá: főleg az infrastruktúra terén tapasztalhatunk jókora lemaradásokat Dél-Szlovákiában. Pedig a Magyar Szövetség (és jogelődjei) éppen a kommunális politikában erős. Az alábbiakban egy példát szeretnék felhozni, nevezetesen Komárom és Párkány összehasonlításával.
Egy járási székhely és egy lélekszámban jóval kisebb vidéki város között talán nem ildomos párhuzamot vonni. Azon túl, hogy mindenki a saját lovát dicséri, az ott lakók valószínűleg kikérnék maguknak a „vidéki” jelzőt. Komáromnak több mint harminckétezer lakosa van, míg Párkánynak alig tízezer. Az összehasonlítást a nagyságrendekkel fejlettebb infrastruktúra mellett az élhetőség, illetve a lehetőségek (is) adják. A közös nevező mégis egy-egy Duna-híd, amelyekről általában pozitív értelemben esik szó.
Az első és a második világháborúban is felrobbantott és évtizedekig csonkán éktelenkedő, Esztergomot és Párkányt 24 éve újra összekötő Mária Valéria híd felújítása és megnyitása óta a felvidéki városka élete összehasonlíthatatlanul megváltozott. Pezsgőbbé vált, köszönhetően elsősorban a fürdőturizmusnak.
Bár e tekintetben most éppen rossz idők járnak a városra, hiszen a közegészségügyi hivatal hetek óta képtelen megállapítani, hogy az agyevő amőbának nevezett lény a Vadas fürdőben fertőzte-e meg a szerencsétlenül járt kisfiút. Pedig egyes kutatók szerint volna megbízható, gyors vizsgálati lehetőség is. Az általános riadalmon túl – ha aljasul rossz szándékot akarunk feltételezni – az is eszünkbe jut, hogy a párkányi fürdő mizériájának az északabbi „feredők” látják a hasznát. De ne legyünk rosszindulatúak.
A két Komáromnál öt éve átadott Monostori híd önmagában is impozáns építmény, azon túl, hogy a Duna legmagasabb hídja. Rossz nyelvek szerint nem is szabadna ott semmiféle hídnak állni, hiszen „Lölőék (értsd: a Fideszhez és a kormányfőhöz közel álló nagyvállalkozó, Mészáros Lőrinc) mindent elloptak”. Márpedig ha ez így volna, ez a híd sem állna, amelyet Mészáros egyik vállalkozása építette, jelentős uniós támogatással. A „nem létező” híd jókora forgalmat bonyolít le, kamionok százai kelnek át rajta naponta.
Csak egy a gond vele: a teherautók egy része a hídról lefordulva, vagy arra felhajtani készülve kénytelen Komáromon átkelni, jókora dugókat okozva. Ha annak idején a magyar szakpolitika észnél lett volna, délebbre, a város alá és nem fölé tervezik a hidat, de hát ugye tudjuk, hogy valakiknek a telkeiről és magánemberek bizniszéről volt szó ebben az esetben (is).
Mert bármily szép a híd, kivált esti kivilágításban, megnehezíti a komáromiak életét. Az Érsekújvár felé, a 64-es úton haladó forgalom mind a városon keresztül pöfög.
Hogy Komáromtól Újvár felé milyen bonyodalmakat okoz a forgalom, arról az érintett polgármesterek és lakosok tudnának mesélni. Az elégedetlen önkormányzatok (szám szerint harminc) nemrég közös nyilatkozatban fejezték ki nemtetszésüket, hogy az állam (és a megye) elhanyagolja a másod- és harmadosztályú utakat, amelyek helyenként kritikus állapotban vannak. Mint tudjuk, a gondoskodó, „szociálisan érzékeny” kormány ehelyett kétszázmillió eurót elvett az önkormányzatoktól. Samuel Migaľ miniszter úr üzenete pedig amilyen egyértelmű, olyan arrogáns volt: Tessék többet dolgozni és kevesebbet siránkozni!
Pedig azzal talán mindenki tisztában van (különösen Magyarországon, a szép emlékű Bokros Lajos regnálása óta), hogy megszorításokkal nem lehet fejlődni, csak megnyomorodni. Érdekes lenne tudni, hogy mennyi euró jut például egy-egy községben egy kilométernyi út karbantartására. Az összeg megdöbbentő lehet.
Kis kitérő. Dunaszerdahelynek alig huszonkétezer lakosa van, néha mégis az az érzése az embernek (különösen a körforgalmak táján ácsorogva), hogy egy túlnépesedett településen autózik, ahol ráadásul a széles főutcáról kitiltották a parkolást. Az okok ismertek: a megye és a város nem tudott megegyezni, kinek a kasszájába csorogjon a parkolási díj, így jött a salamoni döntés: senkiébe. A város egyszerűen kitiltotta a parkoló autókat a főutcáról. Ez is szempont, mondhatnánk, hozzátéve a kérdést: kinek jó ez?
Mint említettük, a Komáromtól északra fekvő települések vezetői az elviselhetetlen forgalom terhei miatt, míg a párkányi lakosok a fürdőjük lehetetlen helyzetbe kerülése miatt vonultak képletesen az utcára. Mind a két esetben az állam tehetetlensége nehezíti meg az életüket, hiszen míg Párkányban rengeteg család él a turizmusból, addig az Érsekújvári járás falvaiban repedeznek a falak a főút mentén, mert nem szabályozza törvény a teherszállító kamionok cselezését, hogy elkerüljék a fizetős útszakaszokat. Ezek bizony a „szakpolitika” aktivitása után kiáltanak!
A Monostori híd helyének a tervezésekor nyilvánvaló, hogy nem a tágabb régió érdekeit vették figyelembe, s ennek sokan most isszák a levét. Ráadásul, mesélte egy taxisofőr a minap, a nyugat–keleti irányban utazó turisták elkerülik a várost, amely ezáltal idegenforgalmi szempontból sokat veszített.
Amúgy ideje lenne már elfelejteni, amit annak idején Németh Zsolt külügyi államtitkárként mondott: Ott, ahol rosszak az utak, magyarok élnek; ott, ahol magyarok élnek, rosszak az utak.
Megjelent a Magyar7 2025/27.számát.
