Négy aranyérem és két nagyarany érem.
Marián Viskupič nem indul a pártelnöki tisztségért.
Remek program várja a fiatalokat Martoson.
Franciaország egyike azon kevés nagy mezőgazdasági országnak, amelynek piaci részesedése csökken
A városi buszközlekedés tekintetében Komárom város 48 százalékos évközi utasnövekedéssel rekordernek számít.
A kedvező pénzügyi folyamatok hatására már januárban elkezdtek minimálisan csökkenni a jelzáloghitelek.
A zsűrinél nagy sikert aratott a csallóközcsütörtökiek kreatív és egyedi feladatmegoldása.
Egy 57 éves, zavartan viselkedő férfi nyitotta ki az ajtót, alig tudták kimenteni a lakásból
Az esztergomi Körzeti Televízió és az országos rangú Szent István-díj alapítása is a szőgyéni gyökerekkel rendelkező Bihari Antalhoz köthető, aki családjával Esztergomban él.
A hazai fogyasztóbb optimistábbak, mint tavaly. Csak az iparban érzékelik a helyzet romlását
Nem mindennapi lopás állította kényszerpihenőre a vonatokat Eperjes megyében, Szvit közelében.
Michel a körülötte dolgozók szerint nem állt a helyzet magaslatán a tanács ügyeinek kezelésében, az Ursula von der Leyen bizottsági elnökkel való marakodása pedig nem tett jót az Európai Unió megítélésének
A szülőnek fel kell nőnie a feladathoz, hogy kamaszkorú gyermekét kellő megértéssel, elfogadással támogassa ebben a mindenki számára kihívásokkal teli időszakban.