Természettudományi versenyek és tanulmányutak
A Mentor Tehetségsegítő Tanács az alapiskolák felső tagozatos diákjai számára egy évtizede koordinálja a Magyar Természettudományi Társulat által meghirdetett Kárpát-medencei Teleki Pál-földrajz, Herman Ottó-biológia és Hevesy György-kémia versenyek felvidéki szervezését, mellyel a természettudományok iránt érdeklődő diákok szakmai fejődését segítve, ezen tudományok iránti vonzódásukat erősítse.
A felvidéki megmérettetések – Komáromban a Selye János Egyetemen, Párkányban az Ady Endre Alapiskolában, Búcson a Katona Mihály Alapiskolában, illetve tavalytól a keleti régióból bekapcsolódó diákokat a hosszú utazástól megkímélve Kassán is megvalósulnak. Köszönet illeti az egyes versenyek szakmai felelőseit Varga Andrea tanszékvezetőt, Bacsó Péter igazgató-tanárt, Csákvári Zoltán tanárt, Hanesz Angelikát, aMentor TT elnökét, a keleti régió, illetve a versenyek helyi lebonyolítóit és közreműködőit.
Az igényes tesztfeladatok legjobb megoldói résztvevőivé válnak a kárpát-medencei döntőknek. Az eddig lezajlott versenyek legsikeresebbjei közé tartoztak: földrajzból a kassai és a párkányi, biológiából az alistáli és az ógyallai, kémiából a dunaszerdahelyi, érsekújvári és a királyhelmeci iskolák diákjai.
A felvidéki fordulókon kiváló eredményeket elért diákoknak és felkészítő tanáraiknak a Mentor TT tanulmányúton és egyéb szakmai programokon való részvételt biztosít. Az elmúlt években így a sikeres résztvevők eljuthattak többek között a Köbölkút melletti Párizsi mocsarakhoz, Mányára a madármegfigyelő állomásra, a Borfői sziklalakásokhoz, a felújított zsitvatői gőzszivattyú állomásra, a győri Mobilis és a mosonmagyaróvári Futura élményközpontokba, az esztergomi Vízeumba, túrázhattak a Magas-Tátrában, felfedezhették a Szepesség, Selmecbánya, Garamszentbenedek kincseit, ismerkedhettek történelmi múltunkkal Szakolcán, Drégely- váránál, Kisvezekényen, Alsóbodokon vagy Felsőahán.
Tavaly a Martosi Rendezvényliget volt a színhelye annak a háromnapos tábornak, ahol természettudományokra irányuló foglalkozások, bemutatók, előadások domináltak. Kiváló szakemberek – Fűri Erzsébet orvosfizikus, Bucz Veronika zoológus, Gúgh János ornitológus, Kenyeres Oszkár a Hazajárók vezetője, a Dunavit, illetve a Mathias Corvinus Collégium biztosította a színvonalas programokat, de vízitúra, íjászat, Écsi Gyöngyivel népdaléneklés, a Sztruhár házaspárral a Felföldi tájoló filmjeinek bemutatója is szerepelt a programban.
Az idei tanév megmérettetéseit lezáró tanulmányi kirándulás Komáromba vezetett, melyen a Felvidék nyugati régiójából vettek részt diákok. Az ország keleti régiójából a versenybe bekapcsolódó diákok jutalmul egy szepességi tanulmányi kirándulásnak lehettek részesei a nyár végén.
A Dunamenti Múzeumban Bucz Veronika – évek óta együttműködő szakavatott partnerünk – fogadott bennünket. A gyűjtemények bemutatása mellett madártani foglalkozásokat készített elő, melyekbe a diákok élvezettel kapcsolódtak be. Az exkurzió további helyszíne a Komáromi Új és Öreg Erőd bejárása volt, mely történeti, földrajzi, topográfia, építészeti és hadászati vonatkozásaival nemcsak ismereteket, de a kazamaták bejárásával meglepő élményt is jelentett a résztvevők számára.
A Selye János Egyetem menzáján elfogyasztott ebéd után a résztvevők a Közgazdaságtudományi és Informatikai Karon, illetve a Természettudományi Karon folyó oktatásba és a kutatói munkába nyertek betekintést. Antalík Imre dékánhelyettes, Gyepes Róbert professzor, Dancsa Dániel adjunktus tájékoztatták a tanulmányút résztvevőit a tanszékeken folyó tanulás formáiról és perspektíváiról.
A tanulmányút városnézéssel folytatódott Szabó Csekei Tímea vezetésével, aki élvezetes formában mutatta be a 200 éve született Jókai Mór életpályáját és kötődését a városhoz. A jeles író gyermek- és diákkorának, későbbi hazalátogatásainak, illetve a várost ért földrengések és társadalmi események történetei keltek életre. A református templomban az író A leghátulsó pad című írásának története a diákok tolmácsolásában hangzot el. Az egyik járdába helyezett, márványlapva vésett Jókai idézet „A világ olyanná alakul, amilyenné a fiatalságot nevelik.” napjainkban is megszívlelendő üzenetet hordoz. A tanulmányút megvalósulását Nagyszombat Megye Önkormányzatának és a Nemzeti Tehetségprogram pályázati támogatása segítette.
Napjainkban mind több szó esik a szlovákiai oktatásügy, s benne a magyar iskolák jövőjéről.
Iskoláinkban hiány van a természettudományi tantárgyakat oktató szaktanárokból, s ez hatással van a diákok érdeklődésére, pályaválasztására. A tanulás középpontjába napjainkban aktív részvételükkel azok a diákok kerülnek, akik közvetlen tapasztalataik útján olyan témákba botlanak, melyek felkeltették érdeklődésüket.
A csoportmunka során a kíváncsi természetű diákok szívesen kóstolnak bele a kutatás csodálatos világába. Elkerülhetetlenek a motiváló, érdekes feladatok, a laboratóriumi foglalkozások, de a digitális technika is lehetőséget ad a kísérletezésre, a modellezésre.
A tanórán kívüli tanulási formák, a szakkörök, a tantárgyi olimpiák, az Infoprog a TUDOK, a robotika versenyek és a Kincskeresők konferenciái, a csillagász- és madárles táborok, a tudományos élményközpontok, múzeumok bemutatói, a tanulmányutak és a természetjárás, az utóbbiak akár családi programként is alkalmat adnak a „világ felfedezésére“.
A jelenlegi közoktatási rendszer átalakítása – a szociálisan rászoruló családok érdekében – az óvodai hálózat bővítését célozta meg, míg az iskolaköteles diákok számának csökkenése miatt az iskolahálózat szűkítése mellett döntött. A oktatási hálózat hatékony működésén valószínűleg lehet javítani, de az oktatási folyamatra ténylegesen jutó, európai összehasonlításban is alacsony költségtételek kurtításával nehéz egyetérteni.
Vajon lesz-e így a jövőben iskoláinkban elég elhivatott, diákokat motiváló tudóstanár egyéniség, valamint lesznek-e a pályázati lehetőségek bonyodalmain és kacskaringóin túlmutató méltányosabb körülmények, támogatási formák, serkentő ösztöndíjak, hogy a diáktudományosság, a felfedező- és kutatómunka, a tehetségekről való gondoskodás nagyobb erőre kapjon?