Nikki Haley Donald Trump mögötti kiállását elemzők jelentős politikai fejleménynek nevezték.
Ha nem tudjuk tartani a tempót ebben a versenyben, akkor számtalan gazdasági és ebből következően szociális problémával kell szembenéznünk.
A délutáni órákban érte el a vihar Kruzsnó községet, károkról eddig nem érkezett jelentés.
Nyolcvanadik születésnapja alkalmából szülőfalujában, a ma már Pozsony egyik városrészének számító Vereknyében is köszöntötték Boráros Imre Kossuth-díjas színművészünket.
Az ágcsernyői turista egylet jövőre már 25 éves lesz. Tartalmas programot kínál tagjainak.
A tervezet nem választja ketté az intézményt, de a tárca indoklása szerint külön fejlődést biztosít a televíziónak és a rádiónak.
Május 22-24. között Sátoraljaújhelyen zajlik a külhoni magyar újságíró egyesületek képviselőinek találkozója.
A parlament elé kerülhet az a javaslat, amely a közjogi méltóságokat védené meg.
A sokrétű közéleti és politikai munkát végző Orosszal az Adásidő stúdiójában Somogyi Szilárd beszélgetett.
Erőltetik magányos elkövető verzióját?
A rendőrség eltűntként keresi a 61 éves rimaszombati Pavolt.
A Fórum Kisebbségkutató Intézet aktuális és hosszútávon kutatott témakörökkel foglalkozó felmérést készített a szlovákiai, magyarul tudó, Dél-Szlovákiában élő lakosság körében.
Intenzív harcok folynak szerdán a Gázai övezetben és Ciszjordániában az izraeli hadsereg jelentése szerint.